rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Huszonöten haltak meg egy ukrán repülőbalesetben

euronews_icons_loading
Huszonöten haltak meg egy ukrán repülőbalesetben
Szerzői jogok  Ministério das Situações de Emergência da Ucrânia/ AP
Betűméret Aa Aa

Huszonöten meghaltak és ketten súlyosan megsebesültek Ukrajnában, amikor leszállás közben lezuhant egy kadétokat szállító katonai repülőgép Harkiv megyében, Csugujev város mellett. Az egyik sérült testfelületének 90 százalékán szenvedett égési sérüléseket. Hivatalosan a repülési szabályok megsértése miatt folyik nyomozás,

- Van egy olyan elképzelés, hogy a bal oldali hajtómű leállt, mert a repülő balra tért le a pályáról - mondta az ukrán légierő harkivi egyetemének egyik vezetője, Mykola Kovalenko ezredes. - Amint a fekete dobozban található információt sikerül kinyerni, megtudjuk, mi történt, és elmondjuk önöknek.

A hajtómű-leállást Harkiv megye közigazgatási vezetője is megerősítette, ugyanakkor hozzátette, egy tapasztalt pilótának ez nem feltétlenül okozott volna gondot.

Egy volt katonai főügyészre hivatkozva olyan változat is megjelent az ukrán sajtóban, hogy a legénység tévedésből a repülőtér leszállópályája helyett a Harkiv és Kijev közti főútra akart leszállni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy szombaton a baleset helyszínére utazik.