Hászid zsidó zarándokok százai várnak az ukrán határon

Umani zarándoklat: hászid zsidók a belarusz-ukrán határon
Umani zarándoklat: hászid zsidók a belarusz-ukrán határon   -  Szerzői jogok  AFP
Írta: Euronews

Belarusz felől szeretnének belépni Ukrajnába, teljesíteni a zsidó újév idején szokásos umani zarándoklatot. Csakhogy Kijev lezárta az országhatárt szeptember végéig a koronavírus-járvány miatt.

A járványintézkedések útját állják a hászid zsidók ukrajnai zarándoklatának is.

Több százan - sajtóhírek szerint majdnem ezerötszázan - várnak arra a belarusz-ukrán határon, hogy átengedjék őket a zsidó újév idején szokásos találkozójukra. Azt, hogy az ukrán kormány lezárta az országhatárt a külföldiek előtt, láthatóan nem fogadják el. Az ukrán határőrség parancsnoka szerint összesen több mint háromezer hászid érkezése várható a következő napokban.

A háromnapos umani zarándoklaton akár 40-50 ezren is összegyűlnek minden évben. Idén is vannak, akik már a határzár bejelentése előtt megérkeztek, úgyhogy a zarándoklat várhatóan meglesz, a helyiekkel együtt körülbelül tízezer emberre számítanak. 

Ukrajnán kívül Izrael is azzal a kéréssel fordult a hászid zsidók közösségéhez még a nyáron, hogy ebben az évben ne tartsák meg az umani zarándoklatot.

Az ukrán kormány most arra kéri a belarusz határőrséget, hogy ne engedje ki a zarándokokat az országból, mert Ukrajnába szeptember 28-ig biztosan nem engedik be őket.

kapcsolódó cikkek