Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Nyílt napot tartottak az SZFE diákjai és oktatói

Grecsó Krisztián is őrt állt az SZFE Vas utcai épületenél
Grecsó Krisztián is őrt állt az SZFE Vas utcai épületenél Szerzői jogok  Facebook
Szerzői jogok Facebook
Írta: Rita Konya
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A gesztussal, hogy minden látogatót tiszteletbeli egyetemistává avattak, a kuratórium azon vádját szerették volna cáfolni, hogy ők egy "zárt közösség" lennének.

Öt órán keresztül bárki színművészetis hallgatóvá válhatott vasárnap. Az SZFE hallgatói és oktatóik hat helyszínen, több előadóval tartottak nyílt napot.

Tényleges órákat, előadásokat lehetett meghallgatni. Ilyen rendhagyó órát adott többek között Enyedi Ildikó, Novák Eszter, Ascher Tamás, Horváth Csaba és Zsótér Sándor.

A gesztussal, hogy minden látogatót tiszteletbeli egyetemistává avattak, a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium azon vádját szerették volna cáfolni, hogy ők egy "zárt közösség" lennének.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületénél őrt állt már Hernádi Judit, az On The Spot két műsorvezetője, Péterfy Bori és Stohl András is.

Vasárnap az SZFE autonómiájának megcsorbítása ellen tiltakozó diákok molinója elé állt Grecsó Krisztián és Hámori Ildikó is.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Átadták a Fahidi Éva-díjakat

"A magyarok kiéhezettek a pozitív oktatási élményekre”

Álomszerű világot mutatnak be egy magyar fényképész művei által az Art Corner kiállításon