rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Orbán Viktornak írt nyílt levelet Karácsony Gergely, szorosabb együttműködést kérve

Karácsony Gergely nyílt levele Orbán Viktornak
Karácsony Gergely nyílt levele Orbán Viktornak   -   Szerzői jogok  EN/FB
Betűméret Aa Aa

Orbán Viktornak írt nyílt levélben fogalmaz meg kéréseket a magyar kormányhoz Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere kevesli a védekezéshez szükséges információt, amit a kormánytól kap az új koronavírus-járvány második hullámának elején. Széles körű ingyenes tesztelést és az oktatás védelmére hatékonyabb intézkedéseket sürget a főpolgármester, továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy heteken belül átterjedhet a fertőzés a fiatalokról az idősebbekre.

A miniszterelnökhöz írt nyílt levélben elsőként említi Budapest főpolgármestere, hogy kevesli a kormánytól kapott tájékoztatást:

(…) a felelős kormányzati szervektől a védekezésben eddig is jelentős szerepet játszó önkormányzatok – az első hullámhoz hasonlóan – továbbra sem kapnak érdemi tájékoztatást, semmiféle pluszinformációt. Meggyőződésem, az állampolgároknak is egyre nagyobb szükségük lenne a jelenleginél több és pontosabb információra a kormányzati szervek részéről.
Karácsony Gergely levele

Karácsony Gergely arról is tájékoztatja Orbán Viktort, hogy a főváros vezetése mindent megtesz azért, hogy a tömegközlekedésben teljes legyen a maszkhasználat, illetve kiemelt feladat a szociális intézményben élők és dolgozók védelme.

A főpolgármester felhívja a miniszterelnök figyelmét arra, hogy sok ember számára a jövedelemhez képest túl nagy anyagi teher a tesztek kifizetése:

A kormány által felkért szakértők éppúgy, mint az orvosi kamara szakemberei fontosnak tartják az egyéni tesztelések azonnali bővítését, az ingyenes tesztek elérhetővé tételét az ország minden területén.
Karácsony Gergely levele

Karácsony Gergely azt kérdezi a levél folytatásában Orbán Viktortól, hogy mit tervez a kormány a tesztkapacitások bővítése és a hozzáférhető ingyenes tesztelés érdekében.

Orbán Viktor délután reagált Karácsony Gergely nyílt levelére

A miniszterelnök szerint a főpolgármesternek megfelelő munkakapcsolatot kell kiépítenie a kormány operatív törzsével. A kormányfő a levelében biztosította Karácsony Gergelyt, hogy a budapesti intézkedéseket szigorító javaslat a főpolgármester bevonása nélkül nem kerülhet a kormány asztalára.

A miniszterelnök azt írta: az operatív törzs munkájának eredménye mindenki számára hozzáférhető, így "az önkormányzat, a főváros és a főpolgármester úr számára is".

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta a kormány operatív törzset működtet Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes vezetésével. A járvány kezeléséhez szükséges összes információt és szakmai tudást az operatív törzs gyűjti össze, s javaslatot tesz a kormánynak és a közegészségüggyel foglalkozó állami szerveknek, mit tegyenek, illetve mit ne tegyenek - olvasható a levélben.