NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

476 új koronavírus-fertőzött Magyarországon, elhunyt két beteg

Fertőtlenítik a székesfehérvári Vörösmarty Színház nézőterét 2020. szeptember 9-én, miután a társulat egyik tagjának koronavírus-tesztje pozitív lett
Fertőtlenítik a székesfehérvári Vörösmarty Színház nézőterét 2020. szeptember 9-én, miután a társulat egyik tagjának koronavírus-tesztje pozitív lett Szerzői jogok MTI/Vasvári Tamás
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A regisztrált betegek csaknem negyven százaléka gyógyul meg eddig, több mint a felük még aktív fertőzött.

HIRDETÉS

Az elmúlt 24 órában 476 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 10 191 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon - derül ki a kormányzati tájékoztató oldalon csütörtökön reggel közzétett adatokból.

A járvány halálos áldozatainak száma 630 főre emelkedett, miután elhunyt két beteg.

Eddig a regisztrált fertőzötteknek kicsit kevesebb mint 40 százaléka, 3990 gyógyultak már meg. Több mint a felük, 5571 még aktív fertőzött. 234 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.

Megugrott a hatósági karanténban lévők száma, több mint 25 ezer fő. Az elvégzett tesztek száma a járvány kezdetétől számítva most lépte át a félmilliót.

Látogatási tilalom a kórházakban

Teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán.

Az intézkedés keddtől hatályos, és vonatkozik a közfinanszírozott és a magánellátókra is.

A látogatási tilalom alatt a súlyos, életveszélyes állapotú vagy végstádiumú betegnél egy hozzátartozó, kiskorú beteg mellett egyik szülője vagy törvényes képviselője, szülő nőnél pedig egy általa megjelölt személy tartózkodhat, védőfelszerelés biztosítása mellett.

A rendelkezések megsértéséért 30 ezer forinttól ötmillió forintig terjedő egészségügyi bírság szabható ki.

Berobbant a második hullám a régióban

A közép-kelet-európai régióban tavasszal lényegesen kevesebb fertőzöttet regisztráltak, és általánosságban az volt a jellemző, hogy kevesebb halálos áldozata is volt a járványnak, mint nyugaton. A terület több országában is csúcsokat döntött az utóbbi hetekben az új esetek száma, és nem látni a meredek emelkedésnek a végét.

Magyarországon augusztus vége óta szinte minden nap több a naponta regisztrált új esetek száma, mint a tavaszi rekord.

A leglátványosabban Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Ukrajna esetében mutatja a grafikon, hogy mennyivel több új esetet jelentenek. Csehországban például Magyarországhoz hasonlóan majdnem duplája a mostani csúcs a tavaszinak. Horvátországban naponta körülbelül háromszor annyi új esetet jelentenek, mint az első hullám idején. Romániában július közepe óta alig volt olyan nap, amikor nem regisztráltak legkevesebb ezer új megbetegedést, miközben tavasszal 523 számított a rekordnak.

Elég lesz a határzár?

A járvány nem ért véget, a második hullám elérte Magyarországot is, figyelmeztetnek a kormányzati tájékoztató oldalon is, és arra kérnek mindenkit, hogy legyenek fegyelmezettek, tartsák be a higiénés szabályokat és a beutazási korlátozásokat.

A magyar kormány szeptember elsejétől lezárta az ország határait, és szigorította a külföldről való hazatérést a magyar állampolgárok számára. Külföldiek csak bizonyos esetekben léphetnek be (például nemzetközi sport- vagy kulturális rendezvény miatt), a hazatérő magyaroknak pedig kötelező a 14 napos hatósági házi karantén, amit két, 48 óra különbséggel végzett negatív teszttel válthatnak ki.

A határzár szabályain a cseh, a lengyel és a szlovák turisták esetében enyhítettek, és azoknak a magyarok, akik ebből a három országból térnek haza, elegendő egy teszt a két hét karantén kiváltására.

Több magyar szakértő nyilatkozata alapján nem biztos, hogy hatékony a magyar határzár, mert a fertőzés Magyarországon belül terjed. Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa augusztus végén azt mondta, hogy "az új regisztrált fertőzöttek többsége buliban, esküvőn vagy valamilyen zárt térben tartott rendezvényen kapta el a koronavírust".

Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető epidemiológusa augusztus utolsó napján beszélt arról, hogy nem biztos, hogy a határok lezárása hatékony eszköz, miután "augusztus első négy hetében az 1853 új esetből csupán 163 megbetegedés volt köthető külföldi fertőzéshez". A hónap végére ez az arány a 10 százalékot sem érte el.

Tartsuk be a szabályokat!

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet, a maszkot viseljük az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön - hangsúlyozzák a kormányzati tájékoztató portálon, hozzátéve, hogy minden szabály betartása esetén elkerülhető, hogy további korlátozó intézkedéseket vezessenek be.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Koronavírus: növekszik a maszkviselést ellenzők száma

Kolerajárvány tört ki Szudánban

Új kórokozó nincs, de járványklinikákat kell felállítani Kínában