NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Októbertől a Színművészeti egész vezetőségét lecserélné Vidnyánszky

Tüntetés az SZFE Vas utcai épülete előtt, 2020. szeptember 2.
Tüntetés az SZFE Vas utcai épülete előtt, 2020. szeptember 2. Szerzői jogok fotó: Fb/Bojár Iván András
Írta: Gábor ÁcsEuronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A hallgatók véleményének érdemi meghallgatását sürgeti a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete, Schilling Árpád rendező pedig a szakma összefogására buzdít.

HIRDETÉS

Új vezetést kell a Színház- és Filmművészeti Egyetem élére választani és új munkatársak is kellenek - szögezte le a intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth Rádióban.

Vidnyánszky Attila szerdán találkozott az egyetem lemondott vezetőivel. Mint mondta, minden lényegi kérdésben mást gondolnak, de abban egyetértettek, hogy a jövő héten el kell indulnia az oktatásnak. A nagy számban távozó oktatók és a diákok tiltakozása ellenére úgy látja, hogy „a helyzethez képest zökkenőmentesen történnének az órák”.

A Nemzeti Színház igazgatója arról is beszélt, hogy évtizedeken keresztül generációk érezték azt a zárat, hogy nem kerülhetnek be az egyetemre. Szavai szerint egyfajta kizárólagosság uralkodik az egyetemen a gondolatok, a módszerek, a filozófiák kapcsán és a konfliktus átöröklődik a generációk között. Végül azt üzente a diákoknak, hogy szívesen találkozik velük, ajtaja nyitva áll előttük.

Nem közeledtek a vélemények az egyeztetésen

Egyelőre tisztázatlan, miként pótolják a nagy számban tiltakozó és távozó tanárokat az oktatás zavartalan elindításához, amire hatással lehet a diákság heves ellenállása is.

Az SZFE lemondott szenátusa és távozó vezetői szeptember végéig látják el az épületek üzemeltetéséhez és az új félév elindításához szükséges adminisztrációs teendőket, de az intézmény fenntartását szeptember elsejétől Vidnyánszky Attila elnökletével a Színház- és Filmművészetért Alapítvány vette át. A felek szerdai egyeztetésén csak abban volt egyetértés, hogy az új tanévet elindítják, de a vélemények nem közeledtek.

fotó: Euronews/Bozsik Dániel
Az SZFE tiltakozó hallgatói által készített feliratok a Vas utcai bejárat fölöttfotó: Euronews/Bozsik Dániel

Az oktatáshoz tanárokon túl diákokra is szükség van

Upor László távozó rektorhelyettes hangsúlyozta a megbeszélés után, hogy a kuratórium és a lemondott vezetők álláspontja az elmúlt hetek és hónapok eseményeit illetően továbbra is távol áll egymástól.

Bagossy László, a Színházművészeti Intézet vezetője felhívta a figyelmet, hogy a folyamatosan fogyó tanári kar pótlása már önmagában probléma, de az oktatáshoz a tanárokon túl a diákokra is szükség van. Az egyetem több száz hallgatója hevesen tiltakozik a modellváltás ellen.

Németh Gábor rektori tanácsadó szerint egyértelműen az ideológiai változás előkészítésének jele, hogy nem garantált az egyetem autonómiája.

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor és Vidnyánszky Attila egy szoboravatáson 2015 áprilisábanfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A művészek és az őket tömörítő szervezetek folyamatosan reagálnak a fejleményekre

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete csütörtökön adott ki közleményt a Facebookon, amiben hitet tesz amellett, hogy a mindenkori hatalomtól való alkotói függetlenség és minden egyetem autonómiához való jogának tiszteletben tartása a döntéshozókra nézve kötelező erejű, mert ez a szabadság létfeltétele, alkotmányos jog.

A MAGYAR JÁTÉKFILMRENDEZŐK EGYESÜLETÉNEK NYILATKOZATA A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete hitet tesz amellett, hogy a...

Publiée par Mundruczo Kornel sur Mercredi 2 septembre 2020

„Egyesületünk a megegyezés alapvető feltételének tartja az SZFE integritásának és az alaptörvényben biztosított autonómiájának megőrzését, a filmrendezők szakmai képviseletét az egyetem vezetésében, és a hallgatók véleményének érdemi meghallgatását.”

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete felhívja a figyelmet arra, hogy a hallgatókat jogok illetik meg, követeléseik miatt nem érheti őket semmiféle hátrány, belőlük áldozatot vagy ellenséget gyártani megengedhetetlen.

Flashmob Pécs free SZFE

Publiée par Szabad Pécs sur Mercredi 2 septembre 2020

Pécsen civilek százai demonstráltak az SZFE tiltakozó diákjai mellett szerda este. A Pécsi Nemzeti Színház előtt körülbelül háromszázan tüntettek, és felolvasták Schilling Árpád nyílt levelét, amiben a rendező összefogásra sürgeti a szakmát.

A budapesti Örkény Istvány Színház is kiállt az SZFE tiltakozó hallgatói mellett:

Taps a ma esti Kertész utcai Shaxpeare-mosó után. Kiállunk az SZFE hallgatói mellett. #freeszfe

Publiée par Örkény István Színház sur Mardi 1 septembre 2020

Szerda esti előadásuk tapsrendje után FREE SZFE felirattal feszítettek ki molinót a színpadon álló művészek.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) is szolidaritását fejezte ki az SZFE modellváltása ellen tiltakozó oktatókkal és hallgatókkal.

A szervezet közleménye úgy fogalmaz, hogy az ÉSZT megdöbbenve figyeli, hogy a több mint százötven éves Színház és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) milyen arrogáns támadás érte a fenntartó részéről. Az egyetemi autonómia lerombolása, a szakmai kérések és érvek figyelmen kívül hagyása intő példa lehet a többi átszervezés előtt álló magyar egyetem számára is.

fotó: Fb/Bojár Iván András
Parti Nagy Lajos szónokol a tiltakozó diákság és a tüntetők előtt, 2020. szeptember 2.fotó: Fb/Bojár Iván András

A már meglévő 166 aláíróhoz több mint 150 újabb író, művész csatlakozott az SZFE melletti nyilatkozathoz, írja a litera.hu oldal.

Alulírott magyar írók, műfordítók, irodalmárok, magyar művészek a leghatározottabban tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem aljas és sunyi legázolása ellen, szolidárisak vagyunk a lemondott szenátussal, az egyetem tanáraival és hallgatóival.
Az írók, költők, műfordítók által aláírt nyilatkozat szövege

Parti Nagy Lajos író, költő – mint írja: mélységes és tehetetlen felháborodásában – indította útnak az alábbi levelet, amihez szeptember 1. estig 166, szeptember 2. estig újabb 151 magyar író, irodalmár, műfordító és művész csatlakozott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Orbán Viktor és Polt Péter lemondását követelte a tömeg Magyar Péter tüntetésén

Megalázóan alacsony fizetésük emelését kérik az állami egyetemek alkalmazottai