Kiürítik a lampedusai menekülttábort

Kiürítik a lampedusai menekülttábort
Szerzői jogok  Кадр из видео AP
Írta: Zoltan Siposhegyi

Több ezer menedékkérőt szállítanak Szicíliába.

Megkezdte az olasz kormány Lampedusa kiürítését. Csütörtökön 5 hajó érkezett a földközi-tengeri szigetre, hogy elszállítsa a menedékkérőket, miután a szicíliai régió elnöke beleegyezett, hogy bezárják az évek óta túlzsúfolt menekülttábort. A lépésre azért volt szükség, mert az olasz hatóságok már nem tudták betartani az egészségügyi előírásokat, így félő volt, hogy több ezren fognak megfertőződni a rossz higiéniás körülmények miatt.

- A belügyminisztérium adatai szerint június elseje óta 18000 bevándorló érkezett Olaszországba, ebből 9000 hozzánk Lampedusára. Ez azt jelenti, hogy minden második embert mi fogadtunk be - magyarázta a bezárásra ítélt hotspot vezetője.

A tábort eredetileg 192 ember befogadására tervezték, de amikor békésebb a tenger, van hogy ezren érkeznek ide naponta. Akik a kerítéseken kívülre szorultak, elhagyott épületekben, erdőkben és barlangokban húzták meg magukat. Emiatt a legtöbb helyi lakos már elmenekült a szigetről, pedig a római kormány 2021 végéig adómentességet ígért a maradóknak. 

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Covid19