rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Perel a Tik Tok

euronews_icons_loading
Perel a Tik Tok
Szerzői jogok  AP Photo/Mark Schiefelbein
Betűméret Aa Aa

A Tik Tok hétfőn beperli az amerikai kormányt – jelentette be a videómegosztót birtokló kínai Bytedance vállalat szóvivője vasárnap. Az Egyesült Államok kormánya még augusztus elején, egy szeptemberben életbe lépő rendelettel tiltotta meg állampolgárainak a kínai cég videómegosztó alkalmazásának használatát, mivel az álláspontjuk szerint több százmillió amerikairól gyűjt információkat és azokat a kínai kommunista párt rendelkezésére bocsátja.

— Elhalasztottam a tárgyalásokat Kínával. Nem akarok foglalkozni velük azok után, amit velünk és a világgal tettek. Amit Kína tett a világgal, azt korábban el sem tudtuk képzelni. Meg kellett volna állítaniuk, hogy eljusson Kínába, tehát valóban töröltem a megbeszéléseket – mondta az amerikai elnök a két ország közti feszültség kapcsán.

A kínai kormány már a rendelet kihirdetésekor is hevesen tiltakozott, ezúttal pedig politikai manipulációnak nevezve azt.