Két éve omlott össze a Morandi-híd - az áldozatok családtagjai nem békélnek

Két éve omlott össze a Morandi-híd - az áldozatok családtagjai nem békélnek
Szerzői jogok  RAI
Írta: Euronews

A rosszul karbantartott híd 43 ember halálát okozta. Az áldozatok családtagjai a felelősök megbüntetését sürgetik.

Egyperces néma csönddel emlékeztek pénteken, éppen két évvel azután, hogy leomlott a genovai Morandi-híd, és maga alá temetett 43 embert. A hatvanas években emelt híd omlását vizsgálatok szerint a hiányos karbantartás okozta.

"A helyi hivatalokkal, az egész genovai közösséggel együtt azon dolgozunk, hogy Genova újraszülethessen" - mondta a megemlékezésen az olasz miniszterelnök."Az új nemzeti újjáépítési tervben különös figyelmet szentelünk Genovának"- ígérte.

A Szent Györgyről elnevezett új híd avatására múlt hét hétfőn az áldozatok családjai közül sokan nem jöttek el. Az áldozatok rokonai bizottságának egyik tagja közölte:

"Szükséges az egész ország számára, beleértve a felelősen dolgozó vállalkozókat, hogy elhagyjuk azt a mélységet, amelybe a megbízhatóságunk süllyedt. Sarokba kell szorítanunk azt a romlott rendszert, amely megengedte, hogy 2018-ban egy híd összedőljön Olaszországban."

A Szent György híd létfontosságú a genovaiak számára, mivel ez köti őket össze a francia riviérával és Milánóval. Az új hidat folyamatosan négy robot pásztázza, hogy időben észrevegyék az esetleges hibákat és rozsdásodásokat, hogy ne fordulhasson elő többé katasztrófa.

kapcsolódó cikkek