rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Óriási robbanás a libanoni fővárosban

euronews_icons_loading
Óriási robbanás a libanoni fővárosban
Szerzői jogok  JANINE HAIDAR/AFP
Betűméret Aa Aa

Több ezer sebesültje és már több tucat halottja van a libanoni fővárosban kedd este történt robbanásnak.

A hatalmas detonáció Bejrút kikötőjében történt, ahol több robbanóanyag-, illetve vegyianyagraktár is található. A sérültek száma különböző jelentések szerint 2500 és több mint háromezer között van, a halottaké pedig legkevesebb 25, de egyes tudósítások szerint már legalább harminc.

A hatalmas robbanás azelőtt történt, hogy elkezdődött volna a Rafik Hariri volt miniszterelnök meggyilkolásának ügyében zajló per. Rafik Hariri volt kormányfő 2005-ös meggyilkolásával a Hezbollah négy tagját vádolják, a siíta szervezet következetesen tagadja, hogy bármilyen szerepe lett volna a merényletben.

A város fölött vörös füstfelhő lebegett és a robbanás erejét mutatja, hogy még a helyszíntől 10 kilométerre található épületekben is kár esett.

Hasszán Diáb kormányfő azt mondta, Libanon katasztrófával néz szembe, Bejrút pedig gyászol. Több ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Izrael és Irán is segítséget ajánlott Libanonnak.