rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Erdőben vetítik a vámpíros filmeket

euronews_icons_loading
Vetítés a kolozsvári nemzetközi filmfesztiválon
Vetítés a kolozsvári nemzetközi filmfesztiválon   -   Szerzői jogok  Euronews
Betűméret Aa Aa

Kizárólag szabadtéri és online vetítéseket tartanak a 19. erdélyi filmfesztiválon. A rendezvény nagyszínpada Kolozsváron áll, de a szokásos kétezer néző helyett csak ötszáz embert engednek be a koronavírus-járvány miatt távolságtartási szabályoknak eleget téve.

„A legfontosabb, hogy tarthatunk szabadtéri előadásokat, ez nagyszerű. Telihold lesz, tartunk vetítést az erdőben is, ott lesznek mindenféle ufós meg vámpíros filmek. Biztos vagyok benne, hogy a közönségnek tetszeni fog. A korlátozások ellenére nagyon örülünk, hogy megrendezhetjük a fesztivált” - mondta a rendezvény főigazgatója.

Minden helyszínen megmérik a nézők testhőmérsékletét, és figyelnek az emberek közötti távolságra is.

„Biztonságban érzem magam, van néhány szabály, ezek egészen világosak” - mondta egy néző.

Egy másik szerint kicsit furcsa a székek közötti nagy távolság, szerinte ez egy másik valóságnak tűnik.

A fesztivált a francia romantikus komédia, a Boldog idők nyitja. A szervezők az elhunyt olasz rendezőzsenire, Federico Fellinire több műve vetítésével is emlékeznek.

Összesen több mint 130 filmet válogattak be a fesztiválra, ezek közül legalább húszat meg lehet nézni két héten át online is a fesztivál honlapján.

A kolozsvári filmfesztivál augusztus 8-ig tart.