CAS-dokumentum a Man. City-ügyről

CAS-dokumentum a Man. City-ügyről
Szerzői jogok  Georgios Kefalas/Keystone via AP/ Arquivo
Írta: Euronews

A teljes dokumentumot közzétette honlapján a nemzetközi Sportdöntőbíróság több mint két héttel ezelőtti döntéséről, mely alapján a Manchester City labdarúgó csapata a következő két szezonban mégis indulhat a nemzetközi kupákban

A teljes, 93 oldalas dokumentumot közzétette honlapján a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) több mint két héttel ezelőtti döntéséről, mely alapján a Manchester City labdarúgó csapata a következő két szezonban mégis indulhat a nemzetközi kupákban.

Az angol klubot korábban az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA tiltotta el pénzügyi szabálytalanságok miatt, a Sportdöntőbíróság azonban ezt nem találta bizonyítottnak. Az indoklás szerint a Manchester City nem sértette meg a pénzügyi fair play szabályait, és a korábban kiszabott pénzbüntetését is mérsékelték.

Ennek értelmében a klubnak tízmillió eurót kell fizetnie, mert a vizsgálat során nem működött együtt az UEFA-val.

A nemzetközi szövetség szerint a Manchester Cityt 2012 és 2016 között szabálytalanul finanszírozták, amit a klub nem ismert el. Az, **hogy a klub végül megúszta a súlyosabb büntetést, sokak szerint igencsak megkérdőjelezi az UEFA és a pénzügyi fair play hitelességét.  **

kapcsolódó cikkek