NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kivégezték Iránban a CIA-kémnek tartott férfit, aki elárulta Szulejmáni hollétét

Kászem Szolejmáni 2018-ban
Kászem Szolejmáni 2018-ban Szerzői jogok AP/AP
Szerzői jogok AP/AP
Írta: Gábor ÁcsEuronews/MTI/AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Irán tavaly közölte, hogy a CIA-nek dolgozó 17 kémet fogott el, akik közül többeket halálra ítélt.

HIRDETÉS

Kivégezték Iránban hétfőn azt a férfit, aki elárulta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető Kászim Szulejmáni tartózkodási helyét az amerikai és az izraeli hírszerzésnek. A hírt az állami televízió jelentette.

A CIA-kémjének tartják

A halálos ítéletet reggel hajtották végre Mahmúd Muszávi-Madzsd iráni állampolgáron, aki információkkal látta el az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) és a Moszad izraeli hírszerzést Szulejmáni hollétéről.

A férfi az iráni hatóságok szerint sok pénzt kapott együttműködéséért a két titkosszolgálattól. Izrael és az Egyesült Államok az iráni rezsim legfőbb ellenségei.

Irán megtorolta a tábornok meggyilkolását

Az Egyesült Államok január 3-án likvidálta a Közel-Keleten jelentős befolyással bíró Kászim Szulejmánit egy drónnal a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében.

A tábornok meggyilkolását Irán azzal torolta meg, hogy rakétatámadást intézett két iraki támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is állomásoznak. A csapásban egyetlen amerikai katona sem halt meg, de többen traumás agysérülést szenvedtek.

Szulejmáni síita milíciákat támogatott az USA szerint

Washington azzal vádolta Szulejmánit, hogy különféle síita milíciákat támogatott a térségben. A tábornok 1998-tól haláláig vezette a Forradalmi Gárda külföldi és titkos műveleteiért felelős al-Kudszot.

Az iszlám köztársaság tavaly nyáron bejelentette, hogy 17, a CIA-nek dolgozó kémet fogott el, akik közül többeket halálra ítélt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egyetemisták bosszúja volt a hekkertámadás Szulejmáni halálának évfordulóján

Irán lidércálma lehet az izraeli elektromágneses pulzusbomba

Iráni nyersolaj vásárlásával finanszírozza a húszi terroristákat Kína