rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A korábban vártnál is nagyobb gazdasági visszesésre számít az Európai Bizottság

euronews_icons_loading
A korábban vártnál is nagyobb gazdasági visszesésre számít az Európai Bizottság
Szerzői jogok  Emilio Morenatti/AP2020
Betűméret Aa Aa

A két hónap ezelőtti tavaszi gazdasági előrejelzésben foglaltaknál is nagyobb lesz az európai gazdaság visszesése. Ez áll az Európai Bizottság nyári előrejelzésében. A mostani prognózis szerint ebben az évben az euróövezet GDP-je 8,7%-kal zsugorodik, majd 2021-ben 6,1%-kal növekszik. Az EU gazdasága a várakozások szerint 2020-ban 8,3%-kal lesz kevesebb, 2021-ben pedig 5,8%-kal bővül. A gazdaság visszaesése egy százalékkal nagyobb, mint amire a Bizottság május elején számított.

Valdis Dombrovskis, az emberközpontú gazdaságért felelős ügyvezető alelnök így nyilatkozott: „A korlátozó intézkedések gazdasági hatása felülmúlja várakozásainkat. Továbbra is veszélyes vizeken evezünk és számos kockázattal kell szembenéznünk, többek között egy újabb jelentős fertőzési hullám lehetőségével. A mostani előrejelzés egyértelműen rávilágít, hogy miért szükséges megállapodásra jutni ambiciózus gazdaságélénkítési csomagunkról, a NextGenerationEU-ról, ha támogatni akarjuk a gazdaságot. Az idei és a jövő évet tekintve a gazdaság talpra állására számíthatunk, de ébernek kell lennünk a kilábalás eltérő üteme miatt. Továbbra is gondoskodnunk kell a munkavállalók és a vállalkozások védelméről, és uniós szinten szorosan össze kell hangolnunk szakpolitikáinkat, hogy erősebben és egységesebben hagyhassuk magunk mögött a válságot.”

Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos hozzátette: _„A koronavírus világszerte több mint félmillió ember életét követelte, és az áldozatok száma még mindig napról napra nő – a világ egyes részein riasztó ütemben. Ez az előrejelzés rámutat a világjárvány pusztító gazdasági hatásaira. A szakpolitikai válaszintézkedések Európa-szerte hozzájárultak a polgárainkat ért csapás enyhítéséhez, a helyzetet azonban továbbra is a mélyülő különbségek, a növekvő egyenlőtlenség és a fokozódó bizonytalanság jellemzi. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy mielőbb megállapodás szülessen a Bizottság által előterjesztett helyreállítási tervről, hogy ebben a kritikus időszakban visszaállítsuk a bizalmat és új finanszírozást csatornázzunk gazdaságainkb_a.”

A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy a kockázatok továbbra is nagyon magasak, bár a legrosszabb időszakon talán már túljutottunk. Ugyanakkor nem lehet pontosan megbecsülni lesznek-e a jövőben is lezárások és azoknak milyen hatása lesz a gazdaságra. Brüsszelben úgy vélik, hogy a helyreállítás az év második felében várhatóan lendületet kap, bár a hiányosságok és a tagállamok közötti egyenlőtlenségek továbbra is fennmaradnak.

További jelentős kockázat a brexit, mert ha nem sikerül megállapodásra jutni az Egyesült Királyság és az EU közötti jövőbeli kereskedelmi kapcsolatokról, az szintén alacsonyabb növekedést eredményezhet, különösen az Egyesült Királyság esetében.

Magyarország kapcsán a jelentés a két hónnappal ezelőttihez képest azonos idei visszaeséssel számol, vagyis a magyar gazdaság várhatóan idén 7 százalékkal zsugorodik, amit jövőre 6 százalékos bővülés követ. A magyar gazdaság helyzetét nehezíti, hogy például az autógyártás, az idegenforgalom, vagy az utazási szolgáltatások terén nagy mértékben ki van szolgáltatva a külföldi piacoknak, megrendelőknek.