rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A dexametazon az első, életmentő koronavírus-gyógyszer

Koronavírus-kutatás egy amerikai laborban
Koronavírus-kutatás egy amerikai laborban   -   Szerzői jogok  AP Photo/Andrew Harnik
Betűméret Aa Aa

Az olcsó, széles körben elterjedt dexametazon megmentheti azoknak az életét, akiket a koronavírus súlyosan lebetegített. Brit kutatók szerint a szteroid kis adagolásban forradalmi áttörés a halálos vírus következményeinek a kezelésében – összegzi a jelentést a BBC.

A kutatás szerint a szer a harmadával csökkenti a lélegeztetőkön kezelt, és ötödével az oxigénellátásra szoruló betegek elhalálozási rátáját.

Nagy-Britanniában akár 5000 ember életét is megmenthette volna a szteroidos kezelés a koronavírus-járvány kitörése óta – így vélekednek a kutatók.

A szteroid ráadásul olcsó, így azokban az elesettebb országokban is eredményesen bevethető, ahol nagy a fertőzöttek száma.

Az életmentő dexametazon

Húsz koronavírussal fertőzött beteg közül 19-en kórházi kezelés nélkül felépülnek. Az ápolásra szorultak közül is sokan talpra állnak, néhányuknak azonban mechanikus lélegeztető segítségére vagy közvetlen oxigénellátásra van szükségük. Ők a magas kockázatú páciensek, és a dexametazon az ő állapotukon javít.

A szteroid tehát nem megelőző védőoltás, hanem a fertőzés következményeit enyhítő szer.

A gyógyszert eddig is alkalmazták gyulladáscsökkentésre, most azonban az is kiderült, hogy segít abban az esetben, amikor a szervezet immunrendszere „túlhajszolja” magát.

Ezt az állapotot citokin-viharnak nevezik, és végzetes lehet – amint azt az MTA tanulmánya is kifejti.

A citokinhálózat zavara alapvető szerepet játszik a klinikai tünetek kialakulásában és a súlyos kimenetelben.
Magyar Tudományos Akadémia
Citokin-vihar Covid-19-fertőzésben

A kezelés tartama a klinikai vizsgálat szerint legfeljebb 10 nap, míg egynapi kezelés 5,40 fontba, átszámítva durván 2000 forintba kerül.

Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja március óta összesen 6000 beteget vont be a vizsgálatba, ezek egyharmadát kezelték dexametazonnal.

Eddig ez az egyetlen gyógyszer, amely bizonyítottan, méghozzá jelentős mértékben csökkentette az elhalálozást” – mondta a kutatást vezető Peter Horby, professzor.

MTI/Balogh Zoltán
Ápoló egy koronavírussal fertőzött, lélegeztető gépen lévő beteget lát el az Országos Korányi Pulmonológiai IntézetbenMTI/Balogh Zoltán

A dexametazont évtizedek óta alkalmazzák

A dexametazont a 60-as évek óta alkalmazzák a legkülönbözőbb állapotok kezelésére.

A koronavírus esetében intravénásan adagolható az intenzív osztályon vagy tabletta formájában az enyhébb lefolyású fertőzés esetén.

A Magyarországon is kapható szteroid – az Onkohemat Alapítvány szerint – más kórállapotok kezelésében is hasznos lehet, a többi között: „légzőrendszeri betegségek, például asztma, krónikus obstruktív tüdőbetegség, bizonyos típusú tüdőgyulladások és szarkoidózis (a nyirokcsomók és más szervek gyulladása)” esetében.