Járványügyi könnyítések Franciaországban és Nagy-Britanniában

Járványügyi könnyítések Franciaországban és Nagy-Britanniában
Szerzői jogok  AP
Írta: Euronews

Párizsban már be lehet ülni a kávézókba és éttermekbe, Londonban pedig az összes üzlet levehette a lakatot.

Párizsban már be lehet ülni a kávézókba és éttermekbe, Londonban pedig az összes üzlet levehette a lakatot.

Már nemcsak a teraszokon, hanem a belső helyiségekben is fogadhatnak vendégeket hétfőtől a párizsi vendéglátóhelyek. A kávéházakba kezd visszatérni az élet. A franciák már nagyon várták a nyitást, és bár sokan nem viselnek már maszkot, az elővigyázatosságot továbbra is fontosnak tartják.

"Mint az újjászületés, csak óvatosan."

"Fontos betartani az óvintézkedéseket, még ha meg is nyíltak a kávéházak."

A párizsi éttermekben is készülnek a vendégek fogadására. A francia fővárosban eredetileg június 22-re tervezte a kormány a nyitást, de az ágazat képviselőinek nyomására egy héttel előbbre hozták az időpontot.

Csaknem három havi zárás után Nagy-Britanniában is kinyithattak a nem alapvető közszükségleti cikkeket árusító boltok. A londoni Oxford Streeten hosszú sorok kígyóztak. Az emberek a 2 méteres távolságtartással nem igazán törődtek.

"Már reggel 6 óra óta sorok vannak, úgy hogy biztosan van rá igény. Ahogy telik az idő, az emberek egyre magabiztosabbá válnak, fontos, hogy újra kimozduljanak. Fertőtlenítő pontokat, feliratokat helyeztünk ki. Most is a biztonság a legfontosabb" - nyilatkozta Jace Tyrrell, a 600 londoni üzletet tömörítő New West End Company vezérigazgatója.

A brit kocsmákra, éttermekre és kávézókra egyelőre nem vonatkozik az enyhítés, a kormány tervei szerint azok leghamarabb július 4-én nyithatnak ki.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus