NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kapacitáscsökkentéssel és gyárbezárással menekül a válság elől a Nissan

Kapacitáscsökkentéssel és gyárbezárással menekül a válság elől a Nissan
Szerzői jogok AP Photo/David Zalubowski
Szerzői jogok AP Photo/David Zalubowski
Írta: euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A japán autógyártó háromezer embert tesz az utcára Spanyolországban.

HIRDETÉS

Húsz százalékkal csökkenti a gyártási kapacitásait a Nissan autóipari konszern, bezárja 3000 főt alkalmazó barcelonai és egy indonéziai üzemét. A vállalat csütörtökön közreadott éves jelentésében közel négyszázmillió dolláros veszteséget jelentett, 2009. óta először.

- Ami a barcelonai gyárat illeti - mondta a Nissan vezérigazgatója, makoto Uchida - sok lehetőséget megvizsgáltunk, de meghoztuk azt a nehéz döntést hogy megkezdjük az előkészületeket a bezárására.

A Nissan- Renault- Mitshubishi szövetség egy nappal korábban bejelentette, hogy osztoznak a gyártási kapacitásokon és együttműködnek a kutatás-fejlesztésben, de kizárják a három cég összeolvadását

- Úgy fedjük le a világpiacot, hogy maximálisan kihasználjuk a vállalatok hagymányos piacait. A Nissan elsősorban Japánban, Kínában és Észak-Amerikában erős, a Renault Európában Oroszországban Latin-Amerikában és Észak-Afrikában, a Mitshubishi Dél-Kelet Ázsiában és Óceániában  - mondta Jean-Dominique Senard, a Nissan- Renault-Mitshubishi szövetség elnökségének vezetője. 

Az Egyesült Királyságban hétezer embert alkalmazó sunderlandi Nissan-gyár egyelőre megmarad. Az üzem sorsa már a brexit miatt is kérdésessé vált, és hosszú távon attól függ, hogy sikerül-e tető alá hozni a szabadkereskedelmi egyezményt az EU és az Egyesült Királyság között.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bezár a Nissan barcelonai üzeme

A világ egyik legnagyobb autógyártója új stratégiai tervet jelentett be

Csökkenő nyereség, bajban a Nissan