Egy új fázis, a járvánnyal való együttélés kezdődik Európában

Egy új fázis, a járvánnyal való együttélés kezdődik Európában
Szerzői jogok  Markus Schreiber/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved
Írta: Euronews

Olasz forgatókönyv az újranyitásra, a spanyol kedden készülhet el, a britek május 7-ig nem lazítanak.

"Ha szeretitek Olaszországot, továbbra is betartjátok a társadalmi távolságtartást" - ezzel a felszólítással mutatta be az olasz kormányfő országa május 4-i újraindulásának forgatókönyvét. Giuseppe Conte szerint egy hosszú, nehéz időszak következik.

Még nem oldják fel a kijárási korlátozást, továbbra is csak indokolt esetben - munkavégzés, egészségügyi okok - lehet elhagyni a lakókörzetet. Zárt helyeken kötelező lesz a szájmaszk viselése, ezek árát maximalizálták. Továbbra is tilos lesz a közösségi gyülekezés.

"Most megkezdjük a vírussal való együttélés fázisát. Tisztában kell lennünk azzal, ebben az új, második szakaszban az ország egyes régióiban újra felfelé ívelhet a járványgörbe - fogalmazott az olasz miniszterelnök.

Conte elmondta, engedélyezik a profi sportolók edzését, és mérlegelik a labdarúgó-bajnokság újraindításának lehetőségét.

Májusban újraindul a kézműves- és az építőipar rendkívüli egészségvédelmi előírásokkal, a vendéglátóhelyek kizárólag elvitelre árulhatnak ételt-italt. Május 18-tól indul újra a teljes kereskedelem, megnyitják a múzeumokat, könyvtárakat, folytathatják az edzést a professzionális csapatsportok játékosai. Június 1-től nyitják újra a presszókat, éttermeket, fodrászatokat és kozmetikaszalonokat.

A polgármesterek újranyithatják a parkokat, kerteket, de ismét le is zárhatják, ha indokoltnak látják.

Olaszországban a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 197 675-t, a járvány halálos áldozataié a 26 644-t.

Spanyolországban a járványügyi intézkedések első enyhítéseként vasárnap, hat hét után először, kimehettek az utcára a 14 év alatti gyerekek. Felnőtt kísérettel naponta egy órát lehetnek a szabadban, otthonuktól legfeljebb egy kilométeres távolságra. A játszóterek használata továbbra is tilos. A hétvégétől pedig bárki újra kimehet a szabadba sétálni és sportolni.

A spanyol kormány keddi ülésén tárgyalja és hozza nyilvánosságra a járványügyi intézkedések enyhítésére vonatkozó menetrend tervezetét.

A brit kormány háromhetente vizsgálja felül a március 23-án bevezetett korlátozó intézkedéseket, ez legközelebb május 7-én esedékes.

Nagy-Britannia a negyedik európai ország - Olaszország, Spanyolország és Franciaország mellett - ahol meghaladja a 20 ezret a járvány halálos áldozatainak a száma.

A koronavírusos kormányfőt helyettesítő Dominic Raab külügyminiszter szerint az Egyesült Királyság "nem csak visszatér a normálishoz, hanem egy új normálishoz."

Boris Johnson pedig a Downing Street 10-be térhetett vissza vasárnap este. Az 55 éves politikus egy hetet volt kórházban, ebből három napot intenzíven töltött, majd otthonában gyógyult. Hétfőtől ismét ellátja miniszterelnöki feladatait.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus