EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Németeken tesztelnek koronavírus elleni oltóanyagot

A BioNTech laborja a cég felvételén
A BioNTech laborja a cég felvételén Szerzői jogok BioNTech
Szerzői jogok BioNTech
Írta: Károly Szilágyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Németországban engedélyezték a klinikai teszteket 4 koronavírus-elleni oltóanyag variáns esetében. Első körben 200 embert oltanak be.

HIRDETÉS

A COVID-19 elleni oltóanyag embereken való tesztelésre adott engedélyt Németország. A szövetségi oltóanyag-felügyelő hivatal négy napos intenzív párbeszéd után adta ki az engedélyt a BioNTech nevű vállalkozásnak.

Az oltóanyag-variánsok embereken való tesztelése fontos mérföldkő az új koronavírus terjedésének visszaszorítása felé.

Az első klinikai tesztek során 200 egészséges, 18-55 év közötti embert oltanak be, és az első körben azt figyelik meg, hogy az emberi szervezet hogyan reagál, hogyan viseli el az anyagot. Három héttel később egy újabb, emlékeztető vakcinát kapnak az önkéntes tesztelők. A kutatók azt figyelik meg, hogy az oltás után jelentkezik-e bőrpír, láz, hányinger, étvágytalanság, izomfájdalom, vagy hasonló allergiás reakció.

Ez után következhet a második fázis, amikor már a veszélyeztetett csoportokba tartozókat, 55 év feletti, illetve valamilyen alapbetegséggel rendelkezőket is beolthatnak.

A négy német oltóanyag-jelölt úgynevezett RNS-alapú vakcinák, a koronavírus „koronás” jellegét adó proteintüskék részeit juttatják a jelentkezőkbe. Ezek a proteindarabkák az emberi szervezetbe jutva ellenanyag-termelésre serkentik az immunrendszert. Ennek a módszernek az előnye, hogy a beoltottak testébe nem kerül vírus, mégis védetté válhatnaka fertőzés ellen.

Az Egyesült Királyságban is halad az oltóanyag-fejlesztés, ott csütörtökre várják, hogy engedélyt kaphasson az első klinikai teszt. Kínában és az Egyesült Államokban is hasonló szakaszban vannak a leggyorsabb fejlesztők.

A kutatók egybehangzó véleménye, hogy ugyan a tesztek jól haladnak, de azt nem tartják valószínűnek, hogy az idén engedélyezett forgalomba kerülhet a vakcina.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Koronavírus: Bezárt egy ideiglenes halottasház Madridban

Már a második Covid-19 védőoltást tesztelik

Megkezdték a koronavírus védőoltásának tesztelését Kínában