rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

COVID-19: a korlátozások óvatos feloldása is teszt

euronews_icons_loading
COVID-19: a korlátozások óvatos feloldása is teszt
Szerzői jogok  AFP
Betűméret Aa Aa

Terjed az újrakezdés óvatos, de bizakodó hangulata a koronavírus-járvány tetőzése után Nyugat-Európa nagy részén. Sokfelé kinyitottak a boltok, megint munkába járnak sok ezren azok közül, akik nem létfontosságú ágazatokban dolgoznak.

Az uniós vezetés megfogalmazta ajánlásait arról, hogyan tovább. Az Európai Bizottság elnöke azt hangsúlyozza, hogy a korlátozásokat átgondoltan, fokozatosan és összehangolva kell feloldani a kontinensen. A gazdasági válság leküzdéséhez is összefogásra van szükség, és az első pár évben rengeteg pénzre is.

Egy barcelonai szakértő, Antoni Plasència is úgy látja, hogy egyeztetett és tényekre alapozott intézkedések kellenek majd. Ezen kívül pedig főleg az, hogy a tagországok ne csak saját érdekeik érvényesülését tartsák szem előtt, hanem azt is, mire van szüksége annak a közösségnek, amelyet alkotnak.

AP
Virus Outbreak DenmarkAPBo Amstrup

Dániában már újraindult, Németországban májusban folytatódik a tanítás az általános iskolákban. A szakemberek mindeközben megfontoltságot kérnek a hatóságoktól.

Az egyik európai elemzőközpont, a brüsszeli Bruegel Intézet egyik szaktekintélye, J. Scott Marcus szerint nagyon fontos, hogy meglegyenek az intézkedések feloldásához szükséges feltételek, mindenekelőtt annak az egyértelmű jelei, hogy a járvány visszavonulóban van. Ugyanilyen fontos, hogy az egészségügy készen álljon az esetleg megugró betegszám esetén is a rászorulók ellátására anélkül, hogy fel kellene áldoznia akár csak egyet is közülük. A harmadik, hogy nem szabad leállni a kontaktkutatással, de közben ügyelni kell arra, hogy ne sérüljön sem a magánélethez való jog, sem az adatvédelem szabályrendszere, mert ezek fontosak az európai kultúrában.

Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved.
Virus Outbreak GermanyCopyright 2020 The Associated Press. All rights reserved.Jens Meyer

A rendkívüli intézkedések fokozatos visszavonásával párhuzamosan a hatóságok még szorosabbra vették a járvány felügyeletét, hogy azonnal reagálni tudjanak az esetleges visszaesésre.

A németországi Heidelbergben működő Egészségtudományi Központ kutatója, Claire Standley azt magyarázta az Euronews kérdésére, hogy a korlátozások enyhítésének épp az a célja, hogy meggyőződjenek arról, időszerű-e. Vagyis, hogy kiderüljön, megugrik-e az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, ami veszélybe sodorná az egészségügyi ellátást, és ezzel lerombolná az eddigi eredményeket. Szerinte az óvatosság a lényeg. Nyomon kell követni az esetszámot, és megállás nélkül tesztelni kell, amennyit csak lehet. "Sokszor lehetett hallani, és még sokszor lehet majd hallani a szakemberektől, hogy a korlátozások feloldásának lassú és jól megtervezett folyamata szempontjából alapvető fontosságúak ezek a közegészségügyi intézkedések, amelyek lehetővé teszik a járvány alakulásának szüntelen ellenőrzését."

Miközben több európai országban is kezdenek feléledni a települések, az még beláthatatlan, mikor lehet lebontani az Európai Unió belső határait, amelyeket a járvány fékezése érdekében állítottak vissza a tagállamok. A nemzetközi személyforgalom lesz valószínűleg az utolsó, ami helyreáll a kontinensen.