Koronavírus: nagy veszélyben a roma közösségek

Koronavírus: nagy veszélyben a roma közösségek
Szerzői jogok  ERNO
Írta: euronews

Nincs utazás, nincs alkalmi munka, nincsenek tartalékok, a roma gyerekek hullanak ki először a digitális oktatásból.

A koronavírus-járvány különösen keményen sújtja a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat, így az Európában élő romákat is.

Az AP hírügynökség egy Bijeljina nevű boszniai településen készített riportot, ahol kizárólag romák lakják, és egy csapásra mindenki elvesztette szinte az összes jövedelmét.

- Nincs pelenka, csak textil - mondta egy középkorú nő, Hava Rhimic az AP-nek. - Becsülettel megmondom, ezt teszem a babára pelenka helyett. És egy barátnőm adott egyetlen papírpelenkát. Amink volt, azt már megettük, megittuk.

A romák között is a gyerekek vannak a leginkább kiszolgáltatott helyzetben, az önkormányzat civil szervezetek segítségével próbál róluk gondoskodni.

- A polgármester elkülönített forrásokat segélycsomagokra, összesen negyven csomagra, és több segélyszervezet, mint a Save the Children, a Caritas és mások is segítenek majd a kiosztásában - mondta Dragan Jokovic, az Otaharin nevű kulturális egyesület munkatársa. 

A közoktatás Boszniában is az internetre költözött, amihez a roma családok többségének nincs hozzáférése - így ezek a gyerekek eleshetnek a felzárkózás reményétől is.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus