NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kína: feketelistán a vandálok, akik kárt tesznek a Nagy falban

Szájmaszkot viselő látogató a Nagy falon
Szájmaszkot viselő látogató a Nagy falon Szerzői jogok AP Photo/Andy Wong
Szerzői jogok AP Photo/Andy Wong
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A rongálók nevét közzéteszik, feljelentik őket, és akár a látványosságok látogatásától is eltilthatják őket.

HIRDETÉS

Nyilvános megszégyenítéssel próbálják elejét venni Kínában a Nagy fal rongálásának. Az ország egyik legnevezetesebb látványosságát – két hónapos szünet után – március 24-én nyitották meg újra a turisták előtt.

Egyikük azonban már az első napon megkísérelt kifeszíteni egy követ, ami tömeges megbotránkoztatást váltott ki a Weibón, a Facebooknak megfelelő kínai közösségi oldalon.

A hatóságok ezek után április első hetétől szigorúan büntetik a vandalizmus hét formáját, bár ezeket tételesen nem sorolják fel – írja a CNN.

A rongáláson rajtakapott látogatók nevét egyrészt közzéteszik, másrészt feljelentik őket. Azt is fontolóra vették, hogy a feketelistán szereplő emberek a megbélyegzés után többé ne vásárolhassanak online belépőt a kínai látványosság megtekintéséhez.

A tudósítás szerint a közvélemény és a média egyaránt üdvözölte az új szabályozást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Építőmunkások rombolták le a Kínai Nagy Fal egy darabját

Tisztességes versenyről tárgyalt Kínában Olaf Scholz

Most Kína a panaszos fél: hatalmas nyugati hacker-veszélyre figyelmeztet a biztonsági szolgálat