Kína fellélegzett, Moszkvában teljes kijárási tilalom, az USA-ban ajánlatos golfozni, Franciaországban szabad a sajtvásár, itthon alaposan indokkal látogatható a fodrászat.
A koronavírus-járvány okozta korlátozások egyediek attól függően, hogy a világ éppen melyik égtáján található egy adott ország. Vagy a jólét szintjétől, amint az éppen a közösségi médián megosztott keserű karikatúrából is látható:
De nézzünk néhány példát.
Kína: a rémálomnak vége
Vuhanban, a fertőzés gócában gyakorlatilag feloldották a korlátozásokat. A kínai gazdaság a korábbi kapacitások 98%-val dübörög – jelentette az ipari minisztérium.
Olaszország: csak gyógyszertár és élelmiszerbolt
Olaszországban ugyanakkor a legszigorúbb korlátozások érvényesek. Kizárólag a gyógyszertárak és az élelmiszerboltok tartanak nyitva. A magas elhalálozási ráta miatt szinte kivétel nélkül mindenki tiszteletben tartja kivált a távolságtartási szabályokat.
Svédország: laza hozzáállás
A közvetlen szomszédoktól: Dániától, Norvégiától és Finnországtól eltérően Svédország nem zárta le határait, sőt, az iskolák is működnek. A nem létfontosságú vállalkozásoknak sem kellett bezárniuk. Nagy-Britanniával nagy Németországgal összehasonlítva nem korlátozták két főben a gyülekezést sem. A svéd társadalom hagyományosan – az önkéntesség elvében bízva – vallja, hogy így is lassítható a járvány terjedése. Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványtani szakértője, a koronavírus elleni harc vezetője szerint a cél ugyanaz, mint másutt:
– Megkíséreljük lelassítani a járvány terjedését ugyanúgy, mint másutt, de eközben életben tartjuk az egészségügyet és a közösséget – nyilatkozta Tegnell az amerikai NBC-nek.
Oroszország: teljes kijárási tilalom Moszkvában
A TASSZ korábbi cáfolatai dacára hétfőtől teljes kijárási tilalmat rendeltek el az orosz fővárosban.
A rendelet értelmében a 12,5 millió moszkvai lakos csak orvosi ellátás, munkahelyre való utazás, a legközelebbi élelmiszerboltok vagy gyógyszertárak meglátogatása, a háziállatok a lakóhelytől való maximum 100 méteres körben történő sétáltatása, illetve a szemét kidobása céljából hagyhatja el a lakóhelyét.
A Moscow Times szerint Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere egyúttal azt is bejelentette, hogy egyfajta okos nyomkövető rendszerrel ellenőrzik majd a szabályok betartását.
Izrael: csúcstechnológia figyelmeztet a vírushordozóra
Több mint 70 cég bevonásával olyan alkalmazásokat fejlesztettek ki, amelyek figyelmeztetik a felhasználót, ha vírushordozó van a közelében. Ezek egyike az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott Hamagen, vagyis Pajzs, amely a koronavírussal azonosított fertőzöttek kapcsolati rendszeréről vezet nyilvántartást.
Izraelben egyébként sokan úgy vélekednek, hogy az ország teljes lezárása nagyobb gazdasági károkat okozna, és több áldozattal járna, mint maga a járvány.
Egyesült Királyság: #stayhome
Egyelőre a #maradjotthon elvét alkalmazzák, és azt javasolják, hogy a lakosság csak végszükségben utazzon, és napi egy, testedzést szolgáló kiruccanást tegyen egyedül.
Egyesült Államok: golf, fegyverbolt és marihuána
Az amerikai államok szabályozását a Sky News kötötte csokorba.
A connecticuti kormányzó a fegyverboltokat létszükségletnek nevezte, ezért nyitva tarthatnak. Természetesen Texasban sem korlátozzák a fegyverkereskedelmet a járvány idején.
A szívesen golfozó Trump elnök kedvébe járva az arizonai kormányzó létfontosságú szolgáltatásnak minősítette a golfot. A phoenixi hatóságok egyenesen bátorítják a város 1,7 millió lakosát a testedzésre, köztük a golfra – természetesen a közösségi távolságtartás szabályainak a tiszteletben tartásával.
New Hampshire kormányzója szerint a virágboltok működése is elengedhetetlen. Szóvivője pontosított: a gyászszertartások miatt.
Azokban az államokban, ahol engedélyezett a fűkereskedelem – például Washingtonban és Kaliforniában – a marihuánát forgalmazó boltok is nyitva tarthatnak.
Új-Zéland: a videókölcsönző létfontosságú
A szigetország fővárosában, Wellingtonban, alapvető szolgáltatásnak minősítették a videókölcsönzést.
A Steven Seagal Összes egy hétre bérelhető.
Franciaország: bor, sajt, sütemény
Franciaországban a járvány dacára a bor, sajt és sütemény forgalmazása esszenciális; nem korlátozzák a boltokat.
Magyarország: csak alapos indokkal hagyható el a lakóhely, például hajvágáshoz
Magyarországon március 28-tól hatályos az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányrendelet a kijárási korlátozásról. A lakóhely csak alapos indokkal hagyható el. Az alapos indokok közé sorolták a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevételét. Müller Cecília, országos tisztifőorvos szerint a fodrászatok vagy fitnesztermek „_ugyanolyan kockázatot jelentenek, mint bármilyen más légtér, ahol többen vannak és nem tartják be az emberek között javasolt távolságot_”.