NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Légszomj, száraz köhögés, magas láz – így jellemzik a koronavírust a betegségen átesettek

Koronavírusos beteget szállítanak a bilbaói kórházba
Koronavírusos beteget szállítanak a bilbaói kórházba Szerzői jogok AP Photo/Alvaro Barrientos
Szerzői jogok AP Photo/Alvaro Barrientos
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az influenzánál sokkal rosszabb – mondják egyöntetűen azok, akik túl vannak a fertőzésen.

HIRDETÉS

Légszomj, mellkasi fájdalom, levertség, köhögés, láz – ezek a koronavírus-fertőzés első tünetei. Egyes páciensek arról számoltak be, hogy elvesztették a szaglásukat.

A betegség lefolyása

A Vox kifaggatott néhány, a fertőzésen túlesett beteget.

Luis Mancheno, a 38 éves brooklyni jogász a jellegzetes tünetek, a száraz köhögés és a láz után felhívta háziorvosát, aki azt mondta: átmenetileg maradjon otthon, a tesztelés korlátozott, nemigen lehet mit tenni. Ráadásul a pozitív teszt sem változtatna a körülményeken.

A jogász azonban végül mégis kórházba került. Azok közé tartozik, akin a betegség elemi erővel tombolt.

Félelmetes volt, amikor rádöbbentem, hogy nem tudok lélegezni.
Luis Mancheno
brooklyni jogász

A tünetek megjelenése és elmúlása között pontosan két hét telt el.

A 26 éves Laura ápoló Philadelphiában. Március 16-án jelentkeztek az első tünetek. Kezdetben fájt a feje, légzési nehézségek jelentkeztek. Azt mondta: korábban csak akkor tapasztalt ilyet, amikor lépcsőn futott felfelé. Ápolóként azonnal kivizsgáltatta magát.

A teszt eredményeire azonban napokat kellett várni. Állapota közben rosszabbodott. Nem érezte az ízeket, illatokat, és emésztési zavarai is támadtak.

Ápolóként erkölcsi válságban vagyok. Hol hibáztam, hogy megfertőződhettem?
Laura
Philadelphiai ápoló

Laurát azóta is lelkiismeretfurdalás gyötri, hogy betegsége miatt másokon sem segíthet.

Az 57 éves Mike kezdetben azt hitte, hogy influenzás. A seattle-i informatikus legyengültnek érezte magát. Minden végtagja sajgott. Utána jelentkezett a légszomj. A kórházi kivizsgálás során döntött úgy az orvos, hogy megröntgenezi.

Megállapították, hogy mindkét tüdő folyadékkal telt meg.
Mike
Seattle-i informatikus

Időközben elkészült a COVID-19 teszt is. Pozitív volt, a helyi kórház azonban akkor még nem készült fel a koronavírusos páciensek kezelésére. A tüdőkben felgyülemlett folyadékot erős antibiotikumos kúrával kezelték.

Mike azt mondja: a betegség semmilyen influenzával nem hasonlítható össze.

A magyar beteg

Ezt mondja egy magyar háziorvos is, aki név nélkül nyilatkozott az ATV-nek.

Elmondása szerint a magaslázas időszakban mindene fájt: a bőre, az izmai, a végtagjai, a szeme, szinte a hajában is érezte a fájdalmat.

Volt hőemelkedése, hasmenése, köhögött és iszonyúan fáradtnak érezte magát, a tünetei pedig időnként vissza-visszatértek.

20 napunk a koronavírussal

Egy magyar család a Facebookon osztotta meg március 26-án naplóját tünetekről.

20 NAPUNK A KORONAVÍRUSSAL: Gondoltam leírom, az én 5 fős családomban eddig kinél milyen tüneteket produkált a vírus,...

Publiée par Zsolt Batki sur Jeudi 26 mars 2020

Íme:

„Gondoltam leírom, az én 5 fős családomban eddig kinél milyen tüneteket produkált a vírus, bár hozzáteszem, nem teszteltek bennünket, így csak nagyon valószínű, hogy a COVID-19 vírus ment/megy át éppen rajtunk, de nem 100% biztos.

1. nap: Bende (10 éves) feltűnő fáradtság

HIRDETÉS

2-3. nap: Bende hőemelkedés

4-5. nap: Mindenki tünetmentes

6. nap: Bende orra folyni kezd, estére újra hőemelkedés

7-9 nap: Bendénél orrfolyás mellé bejön a köhögés, majd a láz, 38.5-38.8 körül. A légzése nyugtalanná vált éjszakánként is, kissé ziháló.

10. nap: Bende láza kezd elmúlni, viszont a szeme teljesen vérben forgó vörössé vált reggelre.

HIRDETÉS

11-13 nap: Bende láza eltűnt, a vörös szem lassan javul.

14. nap: Bendénél elmúlt a vörös szem is, azóta tünetmentes. Borsi (16) kezdi orrfolyással, köhögéssel.

16.nap: Bíbornál (18) is megjelenik a véreres, vörös szem. Borsi orra tele, láza emelkedik.

17. Borsi lázas, a légzése egyre nehézkesebb, nyugtalanabb, éjjel hangosan, néha hörögve veszi a levegőt.

18. nap: Borsi egész nap magas lázzal (39.5) orrfolyással és folyamatos hányással tölti a napot, semmi nem marad meg benne 36 óráig. Nálam hőemelkedés és fejfájás jelentkezik, Bíbor kitart a vörös szem mellett.

HIRDETÉS

19. nap délutánra csillapodott Borsi láza és ezzel a hányás is elmúlt. Orrfolyás és orrdugulás maradt, de étvágy elment és módosult az ízérzékelése is, azt mondja "fura ízeket érez".

20. nap: Bíbor a vörös szem mellé estére belázasodott (38.5), nekem este minimális hőemelkedésem volt. Borsi lassan javul, de már normalizálódott a légzése alváskor is.

Ma kezdjük a 21. napot, Borsi vörös szemmel...”

Utóirat

A naplót vezető apánál minimális tünetek jelentkeztek. Ezt írta még:

„Elmúltak tegnapra (száraz köhöhés, de nem életminőség befolyásoló, és kaparó torok) a lányok pedig mára szinte tünetmentesek (szemük még nem 100%-osan tiszta).

HIRDETÉS

Teszttel még nincs megerősítve a diagnózis.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szomália: versenyfutás az idővel

Koronavírus: zarándoklat a bécsi Pestis-szobornál

A vásárlás ötparancsolata