NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Konkrétumok nélkül zárult a G20-csúcs

Konkrétumok nélkül zárult a G20-csúcs
Szerzői jogok AP
Írta: euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A világ 20 legerősebb gazdaságait tömörítő csoportot már bírálták azért, hogy nem lépett fel közösen a vírus vagy legalább annak gazdasági hatása ellen.

HIRDETÉS

Videokonferencián tanácskoztak a világ 20 legerősebb gazdaságának vezetői. A G20 csoport állam és kormányfői most először tartottak vészhelyzeti csúcstalálkozót a koronavírus-járvány kitörése óta. A videokonferencián részt vett Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára is, aki azt mondta: harcban állunk a vírussal, de annak ellenére nem győznek, hogy a legtöbb ország drasztikus intézkedéseket hozott a járvány kitörésének kezdete óta.

A G20 csoportot már bírálták azért, hogy nem lépett fel közösen a vírus vagy legalább annak gazdasági hatása ellen. A tanácskozás zárónyilatkozatába most beleírták, hogy most globális fellépésre van szükség, illetve nemzetközi együttműködésre és szolidaritásra, de ezen kívül semmilyen konkrét vállalást nem tettek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Igazságos vakcinaelosztást terveznek a G20-ak

A pandémia a fő téma a G20-csúcson

Rezeg a léc a TikTok alatt az Egyesült Államokban