rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

3 hét alatt 3 rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea

euronews_icons_loading
3 hét alatt 3 rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea
Szerzői jogok  朝鮮通信社/KCNA via KNS
Betűméret Aa Aa

Feltehetően két kis hatótávolságú rakétát lőtt ki ismét Észak-Korea a Japán-tenger irányába. A töltetek viszont nem érték el Japán kizárólagos gazdasági övezetét.

Ez már a harmadik hasonló rakétakísérlet három héten belül, a kommunista diktatúra március 2-án és 9-én is hajtott végre teszteket.

Újévi üzenetében Kim Dzsongun azt mondta, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is. Szakértők szerint ezzel egy interkontinentális, vagy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétára utalhatott.