NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Eszenyi Enikő visszavonja a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát

Eszenyi Enikő születésnapi köszöntése a Vígszínházban, 2020. február 8.
Eszenyi Enikő születésnapi köszöntése a Vígszínházban, 2020. február 8. Szerzői jogok Euronews
Szerzői jogok Euronews
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Eszenyi Enikő befejezi vígszínházi munkáját, és igazgatói pályázatát is visszavonja, jelentette be csütörtökön.

HIRDETÉS

A színésznő a Facebookon közzétett írásában úgy fogalmaz: „Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést.”

Fb/Euronews
Eszenyi Enikő a Facebookon szólt kollégáihozFb/Euronews

„Hiszek szerelmemben, a Vígszínházban!” – írja szenvedélyesen, de úgy érzi, ahogy 39 évvel ezelőtt, egyesek most sem tudnak megbékélni a személyével. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni.

"Arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat - annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak - visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan" - írja Eszenyi Enikő.

Eszenyi Enikő mellett Rudolf Péter színművész és Csányi János rendező adott be pályázatot a Vígszínház igazgatói posztjára a 2020. július 1-től 2025. június 30-ig tartó időszakra.

Többen visszavonták a pályázatot ajánló támogatásukat. Többek között Máté Gábor, Mácsai Pál és Jordán Tamás is azt nyilatkozta, még azelőtt támogatták Eszenyi igazgatói mandátumának meghosszabbítását, mielőtt értesültek volna a Vígszínházban kirobbant botrányról. Mindannyian méltatták az igazgatói posztért újrainduló jelölt szakmai sikereit, de arra kérték Eszenyi Enikőt, tisztázza viszonyát kollégáival.

A színház vezetői posztjáról az eredeti ütemterv szerint március végén döntenek, a szakmai bizottság Eszenyi pályázatát találta a legjobbnak.

A szakmai bizottság döntése előtt a társulat több korábbi tagja vádolta meg az igazgatót megalázó kommunikációval, hatalmi visszaéléssel, agresszív vezetői módszerekkel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Eszenyi Enikő címszerepben tér vissza a színpadra

A moldovai kisebbségek is megmutatják magukat az idei Balkan Trafik! fesztiválon

Cartoon Movie: teltházas vetítések, izgalmas szakmai fórumok a rajzfilmek szerelmeseinek