rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Koronavírus: túl a 100 ezres fertőzöttségi számon

euronews_icons_loading
Koronavírus: túl a 100 ezres fertőzöttségi számon
Szerzői jogok  AP
Betűméret Aa Aa

24 óra alatt ötvennel nőtt a halottak száma Olaszországban, így ez a szám, már meghaladja a 200-at. Ez a halálozási ráta 4,25 %-nak felel meg. A halottak átlagéletkora 81 év Itáliában.

A fertőzöttek száma is túllépett a 4600-on. Köztük van a korábbi belügyminiszter Matteo Salvini egyik testőre. Sajtóinformációk szerint a pozitív teszt ellenére a testőr jó fizikai állapotban van, és készen áll a karanténra, ha a hatóságok azt kérik.

„ A karantén nem tréfa. Nem vicc – mondja az egészségügyi intézet elnöke. Most a karantén elkerülésének következményeit vizsgáljuk. Azt, ha valaki betegen nyilvános helyre megy”- mondja Silvio Brusaferro az Olasz Nemzeti Egészségügyi Intézet elnöke

Franciaországban 600 fertőzött van, és kilencre emelkedett a halálos áldozatok száma. Az oktatási tárca közleménye szerint bezárnak 150 iskolát, ami 45 ezer diákot és 3000 dolgozót érint.

Közben a WHO igazgató azt nyilatkozta, hogy néhány kormány nem veszi elég komolyan a vírust.

„ Mivel nő az esetszám, mi továbbra is azt kérjük, hogy minden ország számára most a legfontosabb az elszigetelés legyen. Az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük ezt a vírust, ha összetartunk”- szögezi le Tedros Adhanom az Egészségügyi Világszervezet Főigazgatója.

Egyre több határon átlépve a vírus pénteken elérte a 100 ezres fertőzöttségi számot világszerte. A globális fertőzések 100 ezres száma szimbolikus, de a COVID 19 még így is sokkal kevésbé elterjedt, mint az éves influenzajárványok, melyek következtében körülbelül 5 millió ember betegszik meg, és a WHO adatai szerint 650 ezer ember hal meg.