rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Koronavírus: Orbán szerint nincs ok a pánikra

Koronavírus: Orbán szerint nincs ok a pánikra
Szerzői jogok  MTI/Szigetváry Zsolt
Betűméret Aa Aa

Szokásos pénteki rádióinterjújában Orbán Viktor először beszélt hosszabban a koronavírusról és arról, Magyarország mennyire készült fel rá. A koronavírusról két – véleménye szerint – új fejleményt mondott Orbán: Észak-Olaszországban európai gócpont alakult ki, illetve a vírus a szomszédos országokban is megjelent.

A miniszterelnök szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a koronavírus megjelenik Magyarországon is, "mi erre készülünk, akkor is, ha most még nem tudunk ilyen megbetegedésről". Lehetetlen Magyarországot légmentesen lehatárolni - fogalmazott a kormányfő.

A vírus azonosításához szükséges eszközök és szakemberek Orbán szerint rendelkezésre állnak, a szervezettség pedig jó, működik a hatósági rendszer. “Amennyire lehetett, felkészültünk, 24 órás ügyeleti rendszert működtetünk.” Hozzátette, hogy amikor egy miniszter arra kér, senki ne utazzon fertőzött területre, akkor “az egy erős kérés”, de senkit nem fognak letartóztatni a határon – mondta.

Nem is komoly a járvány?

A miniszterelnök az interjúban célzott rá, hogy van egy vita arról, ez a járvány mennyire komoly. Szerinte az influenzában többen halnak meg, de azt ismerjük, a koronavírust viszont nem, így a kormányfő megérti az emberek pánikreakcióját.

Szóba került a karantén miatt aggódók vásárlási láza is. Orbán ugyan megérti a helyzetet, de szerinte a pánikra nincs ok: "a magyar kormány ellátja a feladatát, ha fontos információnk van, megosztjuk az emberekkel. Magyarország egészségügyi szakembergárdája nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő. Bízzanak a rendőrségben, az egészségügyi dolgozókban és bennem" – kérte.