Meghalt Katherine Johnson

Meghalt Katherine Johnson
Szerzői jogok  AFP
Írta: Károly Szilágyi

A kiváló matematikus számolta ki a kezdeti űrutazások és Holdra szállások matematikai képleteit.

Meghalt Katherine Johnson, a NASA egyik legzseniálisabb matematikusa. Az amerikai űrügynökségnél és elődszervezeténél ő volt az egyike azon kevés feketebőrű matematikusoknak, akik kiszámolták a korai űrutazások röppályáját. Az ő számításai alapján jutott az űrbe és utána vissza a Földre biztonságban John Glenn és Alan Shephard is. Társaival együtt ő számolta ki a Holdra szállások matematikai képletét is az Apollo-missziókban. Az ő munkájának köszönhető, hogy a leszálló egység találkozott az orbiterrel, és az űrhajósok vissza tudtak térni a Földre.

Barack Obama az Elnöki Szabadságért-érdemrenddel tüntette ki.

Négy egyetem is díszdoktorává fogadta.

1986-os nyugdíjba vonulásáig az űrrepülőgép-programban dolgozott.

Életéről és munkásságáról A számolás joga című 2017-es film szól.

Katherine Johnson 101 évet élt.

kapcsolódó cikkek