Elárasztják a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városát

Elárasztják a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városát
Szerzői jogok  France Télévisions
Írta: Euronews

Hasankeyfben már csak néhányan maradtak, de a legtöbb házat már elöntötte a víz.

Vízzel árasztják el Törökországban a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott települését, a Tigris folyó partján fekvő Hasankeyfet. A várost tizenkétezer éve lakják, de a mostani török kormány úgy döntött, gátat épít a folyóra. A régi település víz alá merül, a várost pedig pár kilométerrel feljebb újraépítik.

A régi házakat az állam kivásárolta, a lakóknak pedig 760 egyforma házat és 200 lakást épített.

Egy megkérdezett helyi boltos nem aggódik, ő örül a pénznek, és a jövőjét is biztosítva látja: ezentúl nem régiségeket árul, hanem a víztározón kínál majd hajós utazásokat.

Egy másik helyi asszony azonban borúlátóbb, ő nem kapott munkát az új városban. Ő azt mondta, három gyerekével ezentúl a város fölötti barlanglakások egyikében lakik majd, ahol elődei éltek több ezer éven át.

kapcsolódó cikkek