Nagy lépés a béke felé Dél-Szudánban

Nagy lépés a béke felé Dél-Szudánban
Szerzői jogok  أ ب   -   Mulugeta Ayene
Írta: Euronews

Megalakult a koalíciós kormány Dél-Szudánban, véget érhet a 7 éve tartó polgárháború.

Megalakult a koalíciós kormány Dél-Szudánban, ami újabb lépés az országban a polgárháború befejezése felé. Alig egy nappal azután, hogy Salva Kiir elnök feloszlatta az előző kormányt, már be is iktatták helyettesének az ellenzék vezetőjét, Riek Machart. Az államfő bejelentette, ezzel hivatalosan is vége a 400 ezer áldozatot követelő polgárháborúnak.

- Megbocsátottam Dr. Riek Machar testvéremnek, Dél-Szudán első elnökhelyettesének. És én is kérem az ő bocsánatát. Dél-Szudán népétől is azt kérem, bocsássanak meg egymásnak - mondta az elnök.

Dél-Szudánban 2013-ban kezdődött a polgárháború, alig két évvel a Szudántól kivívott függetlenség után. A szembenálló feleket a jelenlegi elnök és új alelnöke vezette.

Több elvetélt próbálkozás is volt a békekötésre, például 2016-ban, amikor Riek Machar a mostanihoz hasonlóan alelnök lett, hogy alig pár hónappal később gyalog meneküljön el az országból.

kapcsolódó cikkek