Lekapcsolták a legrégebbi francia reaktort

A fessenheimi erőmű
A fessenheimi erőmű   -  Szerzői jogok  AP   -   Jean-François Badias
Írta: Németh Árpád

Franciaországban – a környéken élők megkönnyebbülésére – lekapcsoltak egy reaktort. Az alkalmazottak a munkájukat féltik.

Franciaországban szombaton véglegesen lezárták a legrégebbi atomerőmű egyik reaktorát.

A környezetvédők már régóta követelik az 1978 óta szolgálatban álló fessenheimi erőmű teljes lekapcsolását. Azzal érvelnek, hogy az erőmű hajlott kora alaposan fokozza a biztonsági kockázatokat.

A francia kormány a második reaktor leállítását júniusra tervezi.

Megkönnyebbültünk, mert már régóta várunk az elavult erőmű bezárására – mondta André Hatz, a Stop Fessenheim mozgalom elnöke.

Az erőmű kapcsán egyébként az alkalmazottak is tüntetnek – ők ugyanis a munkahelyüket féltik.

A német határ közelében fekvő fessenheimi atomerőmű a környéken ezrek számára jelent kereseti lehetőséget.

A tiltakozók egyike azt kérdezte a francia energiaügyi minisztertől, hogy mi tesz a kormány azok érdekében, akik az erőműből éltek?

Franciaország áramszükségletének 70%-át egyébként ma atomerőművek szolgáltatják. Ezt az arányt 2035-ig 50%-ra tervezik csökkenteni.

kapcsolódó cikkek