EventsEsemények
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Magyar politikusokat kérdeztünk a brexitről

Utcakép Yorkshire-ben
Utcakép Yorkshire-ben Szerzői jogok -
Szerzői jogok -
Írta: Károly SzilágyiZsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Kumin Ferenc szerint a britek érdeke, hogy minél hamarabb lezárják az átmenetet, Varga Judit szerint Brüsszel bűne a brexit.

HIRDETÉS

A magyar igazságügyi miniszter az Euronews brüsszeli kérdésére válaszolva részben az Európai Uniót tette felelőssé a Brexitért.

„Egy nagyon szomorú esemény, és ez arra kellene hogy figyelmeztessen mindenkit, aki részt vesz Európa jövőjéről szóló beszélgetésekben, hogy egy politikai bizottság milyen bűnöket tud elkövetni, hogy nem foglalkozik azzal, hogy egy tagországban egyfajta elégedetlenség felépül és nem próbálja meg azt kezelni, hanem hagyja, hogy egyszercsak kiszavazzák magukat ebből a közösségből.”

A Külügyminisztérium helyettes államtitkára Budapesten azt mondta, az Egyesült Királyságban élő magyaroknak nincs miért aggódniuk.

„A lényeg az, hogy szerzett jogok nem veszhetnek el ebben az időszakban. Mondhatjuk azt, hogy egészen speciális esetektől eltekintve lényegében semmilyen változást nem kell hogy tapasztaljanak sem az ott élők sem az oda beutazók.”

A politikus szerint a briteknek is érdeke, hogy minél hamarabb lezárják az átmeneti időszakot, hiszen a jogaikat elveszítik, a kötelezettségeik viszont még fennállnak az év végéig.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brexit: Skót és ír tervek

Az EU csúcsvezetői elbúcsúztatták a briteket

Ujhelyi: bizonytalanná válhat a Skóciában élő magyarok helyzete