Maradt az elégedetlenség a francia nyugdíjreform miatt

Maradt az elégedetlenség a francia nyugdíjreform miatt
Szerzői jogok  REUTERS/Vincent Kessler
Írta: euronews

Nem fogadják el a legnagyobb francia szakszervezeti szövetségek az Édouard Philippe miniszterelnök által bejelentett nyugdíjreform-tervezetet.

A francia fővárost teljesen megbénító sztrájkok után sem lettek elégedettebbek a szakszervezeteket a kormányfő által bejelentett nyugdíjreformmal, noha Édouard Philippe kormánya több ponton is engedett eredeti elképzeléséből. A szakszervezetek egységesek, és folytatják a munkabeszüntetéseket, a reformtervezetet pedig elutasítják.

— Mi igazságos nyugdíjrendszert akarunk, és elutasítjuk azt, hogy tovább kelljen dolgozni, mert ez először a legszegényebb munkásokat sújtaná – mondta Laurent Berger, a CFDT szakszervezeti szövetség vezetője.

December 17-én ismét az utcára vonulnak a szakszervezetek, mert szerintük már az sem stimmel, amire magát a reformot alapozták a politikusok.

— A kormány azt állítja, a reform elsősorban a nőknek kedvez, de ez nem igaz, mert csak azt fogják kompenzálni, amit az új rendszer elvesz – mondta Yves Veyrier, a Force Ouvrière szakszervezet vezetője.

A rendőrségi szakszervezetek is elszántak, ők sem fogadják el a kormány nyugdíjreform-tervezetét. Sőt további tiltakozó akciókat hirdettek. A miniszterelnök persze próbálja nyugtatni a kedélyeket.

— Ha a társadalmi csoportok, a szakszervezetek és a munkavállalói szervezeteket, akik egyetemes nyugdíjrendszert akarnak, megállapodnak abban, hogy milyen út vezethet el ehhez az egyensúlyhoz, milyen eszközökkel, akkor ezt elfogadom, sőt saját magam terjesztem be. Az biztos, hogy egyensúly lesz, mert az egyensúly nagyon fontos, de azt most nem mondom meg, hogy hogyan fogjuk tudni megteremteni ezt az egyensúlyt – mondta Édouard Philippe francia miniszterelnök.

A kormányfő szerint „társadalmi forradalmat" jelentő törvénytervezetnek idén év végéig kellene elkészülnie, hogy januárban megvitathassa a miniszterek tanácsa és februárban a parlament is vitázhasson róla. De a folyamatnak még koránt sincs vége.

kapcsolódó cikkek