NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elsöprő konzervatív győzelem, Johnson végigviheti a brexitet

Elsöprő konzervatív győzelem, Johnson végigviheti a brexitet
Szerzői jogok REUTERS/Dylan Martinez
Szerzői jogok REUTERS/Dylan Martinez
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Munkáspárt történelmének a mostani az egyik legrosszabb szereplése.

HIRDETÉS

Megnyerte az előrehozott választásokat a Boris Johnson vezette konzervatív párt az Egyesült Királyságban csütörtökön. Pénteken nem sokkal helyi idő szerint 5 órakor derült ki, hogy biztos a konzervatívok győzelme, 362 képviselővel.

Úgy tűnik, hogy a konzervatívoknak megvan a felhatalmazásuk arra, hogy végigcsinálják a brexitet, mondta Johnson, aki fölényesen nyerte körzetét, a nyugat-londoni Uxbridge városnegyedben. Hozzátette, hogy ezt a mandátumot pártja az ország egyesítésére és a brit nép érdekében meghozandó elsődleges fontosságú feladatokra, mindenekelőtt az állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) fejlesztésére is kapta. Johnson megköszönte mindenkinek, aki szavazott.

A nyolcvanas évek óta nem volt ekkora siker – értékelte a győzelmet Boris Johnson a konzervatívok rendezvényén péntek reggel. A Toryknak ez a második legjobb eredménye a választások történetében, Margaret Thatchernek sikerült egyedül ennél nagyobb győzelmet aratnia.

Korábban történelmi jelentőségű választásnak minősítette a mostanit a brit kormányfő, akinek az eddiginél lényegesen erősebb felhatalmazása lesz az ország irányítására.

Tragikusan szerepelt a konzervatívok legnagyobb riválisa, a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt. Olyan választókörzeteket vesztettek el, többek közt Észak-Angliában, melyeket generációk óta a baloldali párt nyert meg, van olyan körzet, aminek most lesz először konzervatív vezetése. Corbynnak egyébként sikerült a saját választókörzetében nyernie. A péntek hajnali eredmények szerint 203 munkáspárti képviselő jutott be a parlamentbe.

Kiábrándító éjszakának minősítette a csütörtökit a baloldali pártvezető. 1935 óta nem szerepelt ilyen rosszul a Munkáspárt.

"A remény programját tették le az emberek asztalára, de a brexit annyira megosztó volt, hogy felülírt minden politikai vitát" - fogalmazott Corbyn. A politikus a jövőről annyit mondott, hogy nem fogja több választáson irányítani a Munkáspártot. Arról nem beszélt, hogy mikor tervezi a távozást.

Komoly vereség ez a Liberális Demokraták számára is, akik a késő esti exit pollhoz képest is kevesebb választókörzetben nyertek (11), és az európai parlamenti választások után (ahol mindkét nagy pártot megelőzték) jobb szereplésre számíthattak volna. Jo Swinson, a párt vezetője nem tudta megnyerni a saját körzetét. Csütörtökön késő este azt mondta, hogy pénteken nagy bejelentést tesz, valószínűleg le fog mondani.

A Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt frakció létszáma akár a duplája is lehet az eddiginek (48). A brexitellenes párt csaknem megduplázta a képviselői helyeinek számát. A skót párt a második legnagyobb ellenzéki erő a brit parlament alsó házában. Swinson körzetében is a párt jelöltje győzött.

A pártot és Skóciát vezető Nicola Sturgeon már a választások előtt közölte, hogy újabb népszavazást akar kiírni a függetlenségről.

Helyi idő szerint reggel 7-kor már csak 3 választókörzet eredménye hiányzik.

Külföldi reakciók

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren gratulált Johnsonnak a győzelméhez. "Nagy-Britannia és az Egyesült Államok most szabadon köthet új masszív kereskedelmi megállapodást a brexit után. Ennek a megállapodásnak a lehetőségei messze nagyobbak és jövedelmezőbbek lesznek bármilyen EU-val köthető megállapodásnál - írta Trump.

AZ EU készen áll arra, hogy a brexitet követően minden nyitva maradt kérdéséről folytassa a tárgyalásokat Londonnal - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

"Kíváncsian várjuk, hogy a brit parlament képes lesz-e elfogadni és döntést hozni a kiválás feltételrendszerét rögzítő megállapodásról" - mondta Michel újságírói kérdésre válaszolva.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerint "világos eredmény született", és ez azt jelenti, "hogy tovább lehet lépni a brit uniós tagság megszűnésének megrekedt folyamatában". Hozzátette, hogy "ha minden forgatókönyv szerint halad, még 11 hónap van a szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére. Ez azonban nagyon rövid idő".

Franciaország hónapok óta döntést vár Londontól, hogy csökkentse a franciák, az európaiak és a brit nép számára is bizonytalan időszakot - fogalmazott Amélie de Montchalin francia EU-ügyekért felelős miniszter. Szerinte a brit szavazás eredménye a még nyitott kérdések tisztázására ad lehetőséget, és "kikövezi az utat" az európai uniós tárgyalók előtt, hogy elkezdjék a jövőbeli kapcsolatokról szóló vita előkészítését". Hozzátette: "a brexit esetében a legfontosabb dolog nem az elválás maga, hanem az, amit azután építeni fogunk".

Akkor mikor lesz brexit?

Várhatóan még karácsony előtt elfogadja a brit parlament alsóháza a brexit-megállapodást, ami azt jelenti, hogy várhatóan január 31-én véget ér a szappanopera, és kilép az Egyesült Királyság az EU-ból.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Von der Leyen: lehet, hogy meg kell hosszabbítani az EU-brit-tárgyalások határidejét

Összeül az új brit parlament

Törvénymódosításra készül London a belfasti parlament visszaállítása érdekében