rendkívüli hír

Újraindította rakétaprogramját Észak-Korea

Újraindította rakétaprogramját Észak-Korea
Szerzői jogok
رويترز
Betűméret Aa Aa

Hatalmas rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea - legalábbis a rezsim szócsövének számító állami hírügynökség ezt állítja. A tesztet a bezárásra ítélt északi Szohe bázison végezték el, nem sokkal a Washingtonnal kialkudott egy éves atomtilalom lejárta előtt.

Kim Dzsongun valószínűleg így üzent Donald Trumpnak, hogy nem hajlandó egyoldalúan leszerelni nukleáris arzenálját. A kommunista vezető korábban azt mondta, hogy hazája ,,új útra lép", ami azt is jelentheti, hogy újrakezdi az atomrobbantásokat és a hosszú hatótávolságú rakéták fejlesztését.

Donald Trump szerint viszont az amerikaiaknak nincs mitől tartaniuk.

- Meglepődnék, ha az észak-koreaiak ilyen felelőtlenül döntenének. Nagyon jó a viszonyom Kim Dzsongunnal. Szerintem mindketten békét akarunk. Tudja, hogy most épp a választásra készülök és nem akarhat beleavatkozni. Azt persze nem lehet tudni, hogy Dél-Koreával van-e baja. Majd meglátjuk - mondta.

Phenjan számos sikertelen kísérlet után, 2012-ben sikeresen pályára állított egy műholdat, majd 2016-ban még egyet, közben pedig egymás után lőtte ki a Japán tengerbe interkontinentális föld-levegő rakétáit. Most viszont úgy tűnik, hogy csak egy ezekhez is használt rakétahajtóművet próbált ki.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.