EventsEsemények
Loader

Find Us

HIRDETÉS

6 órára leállt a szíve, mégis túlélte

6 órára leállt a szíve, mégis túlélte
Szerzői jogok 
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Majdnem csoda: egy eszméletlen brit nő életét éppen az mentette meg, hogy szinte kihűlt.

HIRDETÉS

Több mint hat órára leállt a szíve egy asszonynak Spanyolországban, de sikerült őt visszahozni az életbe.

A Barcelonában élő brit Audrey Mash még novemberben kirándulni ment férjével a Pireneusokba, amikor hóvihar fogságába estek. Az asszony először félrebeszélt, majd elveszítette az eszméletét. Mire a mentők rátaláltak, szinte teljesen kihűlt, a testének hőmérséklete mindössze 18 fokos volt.

- Hihetetlen, hogy túléltem (ezt). Szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, és folytathatom az életemet. Nagyon boldog vagyok – mondta a 34 éves asszony egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Audrey Mash a barcelonai Vall d'Hebron kórházba  került. Az orvosa, Eduard Argudo azt mondta, bár halottnak tűnt, tudták, hogy van esélye, mert éppen a kóros lehűlés menti meg attól, hogy az agya és a teste maradandó károsodást szenvedjen.

Először a vérkeringését indították be, majd infúziót kapott, amikor pedig a hőmérséklete elérte a 30 fokot, defibrillátorral indították be a szívműködését.

12 nap múlva már kiengedték a kórházból. Egyelőre a kezei kevésbé érzékenyek, és a karjait a korábbinál nehezebben tudja mozgatni. Ettől azonban még optimista, azt mondta, tavasszal szeretne újra kirándulni.

Amennyiben az asszony ilyen hosszú időre normál testhőmérséklettel veszítette volna el az eszméletét, biztosan meghalt volna.

Ez volt a leghosszabb regisztrált szívmegállás Spanyolországban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Öt órát töltött a hó alatt, mégis túlélte

Jachtokat fújtak festékkel klímavédő aktivisták Barcelonában

Orbán videón szólalt fel a VOX szélsőjobboldali nagygyűlésén