rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A János Kórházban örömmel fogadják el a használt vécéülőkéket

euronews_icons_loading
A János Kórházban örömmel fogadják el a használt vécéülőkéket
Betűméret Aa Aa

Letört ülőkék és üres vécépapírtartók fogadják a betegeket a budapesti Szent János Kórház néhány szárnyában. Nem csoda, hogy a dolgozók által összeállított, és a facebookra kedden feltöltött karácsonyi kívánságlistán ez a két tétel is szerepel a gumikesztyű, a pelenka, a hőmérő, vagy éppen a villanykörte mellett.

Ahol a szükség, ott a segítség. Ifjabb Gyarmati József is olvasta a felhívást és éppen akkor érkezett meg nagy zsáknyi adományával, amikor stábunk a helyszínen járt. A nyugdíjas férfi vécéülőkét, pokrócot, vízforralót és tisztálkodási szereket hozott, majd elmesélte, hogy, amikor ő feküdt benn, éppen tévékábelből volt hiány.

A Szent János Kórház szerint ezek az eszközök véletlenül kerültek a listára, és az intézményfenntartó azonnal pótolni fogja a hiányosságokat. Csütörtök reggelre a facebook esemény szövegét is megváltoztatták. Az új leírás megpróbálja úgy beállítani az esetet, mint a dolgozók lelkes, de az ellenzéki média által félreértett magánakcióját. A listát természetesen azóta törölték az internetről.

A betegek szerint viszont koránt sem volt megalapozatlan a segítségkérés.

- Amikor egy 24 órás vizsgálatra mentem, akkor be kellett hoznom a 4 ceruzaelemet a készülékbe- mesélte Edvi Illés Csaba, angoltanár, aki ismét kontrollra érkezett.

Nem csak a magyar politikában, de az egészségügyben is fontos a kétharmad. Az uniós tagállamok ugyanis átlagosan a költségvetésük 10 százalékát költik betegellátásra, míg Magyarország ennek csak a kétharmadát. Így viszont az állami fenntartásba tartozó 92 kórháznak csak a kétharmada tud a felszínen maradni év végére. A leszakadó intézmények adósságállománya októberben már 64 milliárd forint volt, ez viszont csak egyharmada a Puskás Aréna építési költségeinek.

Részben ezért is, a II. kerületi önkormányzat idén úgy döntött, hogy karácsonyi üdvözlőkártyák helyett, inkább kórházi adományokra költ.

Képviselőtársaimmal természetesen magánszemélyként is segítünk a Szent János Kórháznak az eszközök beszerzésében. Viszont idén azt tűztük ki célul, hogy az ünnepek közeledtével, az év végéhez kapcsolódó reprezentációs kiadásokat a lehető legnagyobb mértékben csökkentjük és az így felszabaduló forrásokkal minden kerületünkben működő egészségügyi intézményt, valamint a János Kórházat szeretnénk támogatni. Hiszen bár nem a kerületünkben van, az ellátósugara hatalmas - mondta el az euronewsnak Őrsi Gergely, a kerület ellenzéki polgármestere.

Adományból pedig nincsen hiány. A kórház portáján elmondták: az elmúlt napokban, hála a lelkes civileknek megteltek csomagokkal a raktárak.