Kína: Újabb dokumentumok átnevelő táborokról

Kína: Újabb dokumentumok átnevelő táborokról
Írta: Peter Kristof

Kína washingtoni nagykövete koholmányoknak nevezte az iratokat

Újabb kiszivárgott kormányzati dokumentumok szólnak arról, hogy Kínában több mint egymillió nemzetiségi kisebbséghez tartozó embert tartanak fogva önkéntesnek mondott – állítólag szakmai képzést adó – táborokban, ezek azonban valójában ideológiai átnevelő központok, amelyekben szigorú büntetésekkel fegyelmeznek.

Az erről szóló dokumentumokat az oknyomozó újságírók nemzetközi szövetsége tette közzé.

Ez már a második dokumentumkiszivárgás. Egy hete a New York Times közölt cikket a muszlim kisebbségek tömeges internálásáról, és az átnevelő táborokról már több európai lap is beszámolt.

Adrian Zenz Kína-szakértő szerint kulturális népirtás, erőszakos társadalmi újratervezés ami a táborokban történik.

Az átnevelő központokba például kazah vagy ujgur nemzetiségűek kerülnek be, akiket napi 24 órás megfigyelés alatt tartanak. Őrtornyokból, kamera- és riasztórendszerrel ellenőrzik őket, szökni szinte lehetetlen.

- Amikor reggel felkeltünk, a kínai himnusz után olyanokat kellett mondanunk, hogy „Köszönjük elnök úr”, „Hosszú életet Hszi Csin-ping!” és csak ezután kaptunk ételt – mondta egy korábbi fogoly ujgur asszony, Zumrat Dawut.

A foglyokat mindenért pontozzák mandarin nyelvtudásuk fejlődésétől kezdve, a tisztálkodáson át a vécéhasználatig. Egy évnyi ponteredmény alapján dől el, hogy egy fogoly elmehet-e, vagy magatartásból és ideológiailag még – úgymond – „fejlődnie" kell.

A kiszivárogtatott dokumentumokat egyszerű koholmányoknak nevezte Kína washingtoni nagykövete.

- Ha a képzési központokról valódi dokumentumokra van szükségük, nekünk van belőlük bőven. Ne higgyék el a hamis híreket, ne figyeljenek kitalációkra! – mondta Londonban Liu Xiaoming.

A kiszivárogtatott anyag szerint az átnevelő táborokba bárki bekerülhet, akiről a hatóság úgy gondolja, hogy gyanúsan viselkedik, például olyan telefonos szolgáltatást használ, amelyet a kínai kormány nem tud ellenőrizni.

kapcsolódó cikkek