Libertadores-kupa: Készülnek a döntősök

Libertadores-kupa: Készülnek a döntősök
Írta: Euronews

A Flamengo és a River Plate is már Limában edzett.

Szombaton játsszák a legrangosabb dél-amerikai labdarúgó klubsorozat, a Libertadores-kupa döntőjét Limában. A perui fővárosban a brazil Flamengo és az argentin River Plate csap össze.

Csütörtökön már mindkét együttes a helyszínen edzett.

A Flamengo eddig egyszer nyerte meg a Libertadores-kupát; 1981-ben. Pelé 1963-as Santosa óta a riói klub lehet az első brazil csapat, amelyik duplázni tud, ugyanis a Flamengo minden bizonnyal megnyeri az idei brazil bajnokságot.

- Természetesen egy álmunk válna valóra, ha nyernénk, de ez nem jelenti azt, hogy másképp készülnénk, mint bármely mérkőzésünkre. Vannak a csapatjátékban olyan részletek, amelyeken még csiszolnunk kell, mindent egybe veteve azonban úgy gondolom, hogy a legjobb formánkban érkeztünk a döntőre – mondta a korábbi Chelsea és Atlético Madrid játékos, Filipe Luis.

Ellenfelénél a River Plate nemzetközileg sikeresebb. A tavaly Buenos Aires-i riválisa, a Boca Juniors ellen botrányos körülmények között diadalmaskodó címvédő négyszeres Libertadores-kupagyőztes.

- A Flamengo ellen nem lesz könnyű. Az ilyen típusú összecsapásokat az a csapat nyeri, amelyik jobban koncentrál és az ellenfelénél kevesebb hibát követ el – vélekedik az esélyekről Rafael Santos Borre, a River kolumbiai támadója.

A Flamengo – River Plate mérkőzést magyar idő szerint vasárnap hajnali háromkor játsszák. Ez lesz az első alkalom, hogy a Libertadores-kupa egy mérkőzésen dől el.

kapcsolódó cikkek