Donald Tusk a Néppárt új vezetője, és rögtön megoldást is kell találnia a Fidesz-ügyre

Donald Tusk a Néppárt új vezetője, és rögtön megoldást is kell találnia a Fidesz-ügyre
Szerzői jogok Reuters
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ha kiteszik őket a pártcsaládból, lecsökken a többségük, ha nem, a benelux és skandináv képviselők hagyhatják ott a pártcsaládot, amivel szintén elveszítik többségüket.

HIRDETÉS

Az Európai Tanács leköszönő elnökét, korábbi volt lengyel miniszterelnököt, Donald Tuskot választották meg az Európai Néppárt új elnökének élére a pártcsalád zágrábi kongresszusán szerda délután. Tusk volt az egyetlen induló, nem akadt kihívója. 

Az új vezetőnek azonban máris fájhat a feje, mit kezdjen a Fidesz felfüggesztésével. Ha ugyanis a Fideszt kizárják a frakcióból, akkor a 13 elvesző mandátum miatt 169-re csökkenhet a frakció létszáma, ami vészesen közel van a szocialisták 154 mandátumához. 

Amennyiben viszont marad a Fidesz, úgy jó esély van rá, hogy a Benelux államokból és a skandináv országokból mandátumot nyert pártok képviselői átülnek a liberális-konzervatív Renew Europe frakcióba - ez viszont több mint 20 fővel csökkentené a néppárti frakció létszámát. Bármit is lép ez ügyben Tusk, valószínűleg új szövetségesek után kell néznie.

Emellett a német és lengyel szavazók hite is megrendülhet a Néppártban, ha nem történik semmi Fidesz-ügyben. A felfüggesztés ügyében előreláthatólag már csak januárban lesz döntés, az Európai Néppárt január 15-re tervezett választmányi ülésén, így addig még van ideje Tusknak gondolkozni.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Több ezren tüntettek a boszniai szerb vezető, Milorad Dodik mellett

Hetvennégynél is több áldozata lehet a johannesburgi tragédiának

Az EU első meleg államfőjét Edgars Rinkevicsnek hívják