rendkívüli hír

Nem kerül a magyar parlament elé a török offenzívát elítélő nyilatkozat

Nem kerül a magyar parlament elé a török offenzívát elítélő nyilatkozat
Szerzői jogok
REUTERS/Kemal Aslan
Betűméret Aa Aa

Míg pár héttel ezelőtt a Fidesz EP-képviselői megszavazták az Európai Parlament török offenzívát elítélő nyilatkozatát, addig a magyar országgyűlésben nem kerülhetett napirendre egy ugyanerről szóló javaslat a kormánypárti képviselők döntése miatt.

Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője október 29-én nyújtotta be politikai nyilatkozat tervezetét az északkelet-szíriai török hadműveletről és annak következményeiről. A nyilatkozat több ponton is hivatkozik arra az állásfoglalásra, melyet az Európai Parlamentben pár nappal azelőtt fogadtak el, többek közt a magyar kormánypárti EP-képviselők támogatásával.

Ebben, így a magyar parlamentnek írt nyilatkozatban is szerepel "Törökország északkelet-szíriai egyoldalú katonai beavatkozásának" elítélése. A nyilatkozattal a magyar országgyűlés is sürgette volna Törökországot, hogy azonnal és véglegesen vessen véget a hadműveletnek, és vonja vissza fegyveres erőit Szíria területéről. Szintén az EP-nyilatkozatot megerősítve támogatja az állásfoglalás a célzott szankciók bevetését és vízumtilalmak bevezetését. Mindkét nyilatkozat határozottan kiáll a törökök által tervezett biztonsági övezet létrehozása ellen, mert "a szíriai menekültek erre a területre való erőszakos áttelepítése a hagyományos nemzetközi menekültügyi jogszabályok, a humanitárius jog és a visszatoloncolás tilalma elve súlyos megsértésének minősülne"

A teljes parlamenti nyilatkozatot ide kattintva olvashatja el.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője azt írta a javaslatról benyújtása után, hogy ha nem veszik tárgysorozatba, vagy leszavazzák a kormánypárti képviselők, "akkor egyszerre szégyenítik meg a dokumentumot Strasbourgban még támogató EP-képviselőiket, és köpik szembe a teljes európai közösséget".

Ujhelyi szerint azzal, ahogyan a javaslatról döntenek "világosan ki fog derülni, hogy az emberi és európai értékek mellett vannak, vagy csak Orbán Viktor és a sötét családi üzelmei számítanak nekik".

Ujhelyi hétfőn azt írta, hogy gyáva volt a Fidesz, ezért nem vették tárgysorozatba a határozatot. Az MSZP-s EP-képviselő hozzátette, hogy heves, személyeskedő vita volt a javaslatról, és hogy a fideszes Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke, úgy indokolta a döntést, hogy bár "pártja egyetért az EP-ben is elfogadott és most a magyar Országgyűlésnek is benyújtott dokumentum tartalmával, annak megerősítő elfogadását azonban feleslegesnek tartják, ezért tartózkodtak annak tárgysorozatba vételénél".

‼️‼️ Gyáva volt a Fidesz: nem vették tárgysorozatba a török-szír határozatot! ‼️‼️ Személyeskedésig fajult a vita az...

Publiée par Ujhelyi István dr. sur Lundi 18 novembre 2019
Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.