EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Növényútlevelet vezet be az EU, hogy véget vessen a poloskainváziónak

Növényútlevelet vezet be az EU, hogy véget vessen a poloskainváziónak
Szerzői jogok MTI Fotó: Kovács Attila
Szerzői jogok MTI Fotó: Kovács Attila
Írta: MTI
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A hatásógok decembertől vasszigorral ellenőrzik az unióba visszatérő turisták csomagjait is, nehogy további kártevőket hurcoljanak be.

HIRDETÉS

Bevezetik a növényútlevelet az EU-ban december közepétől és ellenőrizni fogják az EU-n kívüli növényeket, hogy minél nehezebben terjedjenek a kártevők. A turisták által hozott növényeket is ellenőrizni fogják.

Az európai uniós hatóságok decembertől vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket, azért, hogy megelőzzék a nem őshonos kártevők megjelenését és elszaporodását a közösség területén. Az Európai Unió rendelete nemcsak a kereskedelmi szállítmányokra vonatkozik, a hatóságok a turisták poggyászait is átvizsgálják – írta a Magyar Nemzet kedden.

Az elmúlt években számos, korábban ismeretlen kártevő szaporodott el az unió területén. A lap példaként a márványpoloskát említi, amelynek első példányait csak 2013 őszén regisztrálták Magyarországon, és 2014 tavaszán is még csak három ismert előfordulási helye volt, majd szinte az egész országot elárasztotta az Ázsiából származó kártevő.

Az Európai Parlament és a Tanács rendelete szerint december 14-től a határ átlépésekor az EU-ból származó termékeket növényútlevélnek, az EU területén kívülről származó növényeket növényegészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie. A tűzifa, a tranzitküldemények és a fa csomagolóanyagok is hasonlóan szigorú ellenőrzés alá esnek majd – írta a lap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatója alapján.

A szigor a turistákra is vonatkozik, ezért a jövőben kétszer is meg kell gondolniuk az utazóknak, hogy szuvenírként becsomagolják-e a távoli országban vásárolt növényt, mivel a kártevők behurcolása szempontjából a legnagyobb kockázatot az utasok poggyásza jelenti. Az agrárkamara szerint az ellenőrzést a kisebb határátkelőknél várhatóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fogja végezni, a zárszolgálattal rendelkező átkelőkön pedig a növényvédelmi hatóság és a NAV közösen jár majd el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ágyi poloskák elleni akcióba kezd a francia kormány

A magyar kormány nem állja útját az ukrán csatlakozási folyamatnak az EU soros elnökeként

Kína az EU sertésexportőreinek csap oda az elektromos autókra kiszabott magas vámok miatt