Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.
rendkívüli hír

A szabadalom nem költség, hanem befektetés

A szabadalom nem költség, hanem befektetés
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Ezen a héten arról szól a Business Planet, miért annyira fontos a kreatív eszközpark és a szellemi tulajdon védelme még a legkisebb vállalkozások számára is, ha sikeresek akarnak lenni. A stáb Bukarestbe utazott, hogy találkozzon egy ottani cég vezetőivel, akik fontosnak tartották levédetni szellemi javaikat, és ebben segítséget kaptak az Európai Uniótól.

A vállalkozók legnagyobb félelmeinek egyike, hogy valaki ellopja az ötletüket, és megvalósítja. Van, akit ez tettekre sarkall, és majd látni fogják, hogy ennek mennyi haszna lehet.

A román cég, ahol az Euronews vendégeskedett, a A Syswin Solutions, az okos-technológia szakértője. Pillanatnyilag a csúcstechnológiájú kkv-k szellemi tulajdonának védelmére koncentrál. Tevékenységük alapja, a dolgok internete, vagyis az a rendszer, amelyben minden eszköz össze van kötve a világhálóval, így velünk és egymással is tudnak kommunikálni.

A cég vezetője, Razvan Ungurelu azt magyarázza, hogy a szabadalmaztatással megőrizték termékeik eredetiségét és egyediségét a hazai piacon. Ez jócskán növelte a bevételeiket, hiszen ügyfeleik számára ez minőségi garanciát jelent, és biztosak lehetnek abban is, hogy eredeti terméket kaptak.

A Sysagria egy a cég termékei közül. Ez egy megfigyelőrendszer, amely egyebek mellett adatokat szolgáltat az időjárásról, a vízellátásról és a talaj állapotáról. Azért, hogy kitörjön az elszigeteltségből, a cég csatlakozott egy ingyenes szolgáltatáshoz, ez az Európai IP Helpdesk. Az igazgató, Razvan Ungurelu szerint ennek köszönhetik, hogy megjelenhettek a nemzetközi piacon, és megérthették az ottani folyamatokat. Ami még ennél is fontosabb, segítettek nekik a Sysagria nemzetközi pozicionálásában is.

Beszédesek a számok: azok a vállalatok - különösen a kis cégek -, amelyek levédették ötleteiket, most több mint 30 százalékkal többet keresnek. Ennek ellenére a kis- és közép-vállalkozásoknak csak 9 százaléka teszi meg ezt.

_Alexandru Marin professzor úgy látja, ennek az az oka, hogy kiadásnak és nem befektetésnek tekintik. Nem is értik pontosan, miről szól. Például nem tudják, hogy nem elég szabadalmaztatni a szellemi tulajdonukat, de gondoskodniuk kell a copyright és a védjegy védelméről is. Marin professzor az Európai IP Helpdesk ottani főképviselője is. Munkájáról azt meséli, hogy meg kell értetniük a cégvezetőkkel, mit érnek szellemi tulajdonaik, illetve ha már levédették ezeket, hogyan tudnak élni szabadalmi jogaikkal. Ha segítségre van szükségük, összekötik őket a megfelelő fórumokkal.

A professzor tapasztalata szerint a szellemi tulajdon védelme nagyon fontos része minden cég versenyképességének. "Ez ugyanis hatalmas minőségi ugrást jelent, és egységesebbé teszi a cég piaci megjelenését, ami javítja a versenyképességet. a szabadalom és a versenyképesség közvetlen összeköttetésben áll egymással. " Ennek a jelentőségét nem lehet túlértékelni, teszi hozzá, úgyhogy nagyon fontos lenne megérteniük a vállalkozóknak, hogy ez nem költség - habár jár valamennyi kiadással -, hanem befektetés._

Hogyan találják meg a vállalkozók az Európai IP Helpdesket?

Ennek az ingyenes szolgáltatásnak van egy nagyköveti hálózata. Romániában például hárman is képviselik ezt az uniós intézményt - mind a hárman az ország más régiójában dolgoznak. Az interneten megtalálnak minden szükséges információt azok, akik kapcsolatba akarnak lépni az Európai IP Helpdeskkel. A kis- és közép-vállalkozásokat segíti a rendszer az uniós határokon kívül is: Kínában,Délkelet-Ázsiában és Latin-Amerikában.