Egy éve ölték meg Dzsamal Hasogdzsit, még mindig nem ítéltek el senkit

Egy éve ölték meg Dzsamal Hasogdzsit, még mindig nem ítéltek el senkit
Írta: euronews

A nemzetközi újságíró közösség az egy évvel ezelőtt meggyilkolt Dzsamal Hasogdzsira emlékezik október másodikán.

A nemzetközi újságíró közösség az egy évvel ezelőtt meggyilkolt Dzsamal Hasogdzsira emlékezik október másodikán. A Washington Post szaúdi származású rovatvezetőjét Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, különös kegyetlenséggel végezték ki, ami megrengette nem csak a nemzetközi újságíró közösséget, de a közvéleményt is.

Dzsamal Hasogdzsi azért ment a konzulátusra, hogy felvegye azokat a dokumentumokat, amik török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükségesek. A nő az épület előtt várta. Hasogdzsi azonban már soha nem hagyhatta el a konzulátust.

A szaúdi kormányt gyakran kritizáló újságíró kivégzése a hivatalos rijádi közlemény szerint néhány titkosszolgálati ügynök magánakciója volt. A török nyomozók szerint viszont elképzelhető, hogy a legfelsőbb politikai körökből rendelték meg a gyilkosságot. Az ENSZ jelentése is ezt állapította meg.

Mohamd bin Szalmán koronaherceg, az arab királyság vezetője elismerte, hogy ez egy kegyetlen bűncselekmény volt és vállalta érte a felelősséget, de azt tagadta, hogy ő rendelte volna meg a gyilkosságot.

Dzsamal Hasogdzsi menyasszonya szerint a szaúdi koronahercegnek kötelessége válaszokat adni a kérdésekre, azok után, hogy elismerte a felelősséget.

Hatice Cengiz azt mondta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem kért nemzetközi nyomozást, még az ENSZ júniusban kiadott jelentése után sem, hiába keltett hatalmas felháborodást világszerte. A nő szerint az európai országok sem reagáltak a gyilkosságra kellő komolysággal.

A szaúd-arábiai hatóságok 11 embert vettek őrizetbe a Hasogdzsi-gyilkossággal kapcsolatban, de hogy mi történt a bírósági tárgyaláson, illetve milyen ítéletek születtek, egyelőre titkos, hivatalosan senkit nem ítéltek még el.

kapcsolódó cikkek