NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Már az emberi méhlepényben is találtak a levegőszennyezés miatt a szervezetbe jutó koromszemcséket

Már az emberi méhlepényben is találtak a levegőszennyezés miatt a szervezetbe jutó koromszemcséket
Szerzői jogok MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Írta: MTI/EURONEWS
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Olyan édesanyákat vizsgáltak, akik szennyezett, vagy kevésbé szennyezett levegőjű városokban laktak, majd összehasonlították a mintákat.

HIRDETÉS

Egészen a magzatot védő méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő - derült ki egy új tanulmányból.

Az autókból, gyárkéményekből és egyéb forrásokból származó, apró részecskékkel teli szennyezett levegő minden ember egészségére veszélyt jelent, a várandós nők esetében pedig a koraszüléssel és az alacsony születési súllyal is összefüggésben áll.

Ennek okát egyelőre nem tudják biztosan a kutatók, de az egyik elmélet szerint a részecskék leülepednek a kismamák tüdejében, és potenciálisan ártalmas gyulladást eredményeznek.

Belga szakemberek most egy másik lehetséges magyarázatot ismertettek a Nature Communications című folyóiratban. Egy újfajta szkennelési technikát alkalmazva 28 leendő anya placentáját vizsgálták meg, amelyeken egyfajta részecskeszennyeződést, koromszerű lerakódást figyeltek meg.

A Hasselti Egyetem kutatói szerint a részecskék a méhlepény magzathoz legközelebbi részén halmozódtak fel, közel a köldökzsinórhoz. A minták olyan édesanyáktól származtak, akik erősen szennyezett, illetve kevésbé szennyezett területen éltek. Minél magasabb levegőszennyezettségnek volt kitéve az édesanya a terhesség ideje alatt, annál nagyobb mennyiségű részecskét számoltak össze a kutatók a placentán. A kutatás vezetője, Tim Nawrot szerint ez azt mutatja, hogy a "koromrészecskék képesek az anya tüdejéből a méhlepénybe is eljutni." Arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy a magzatokban is jelen lennének a részecskék.

A Pittsburghi Egyetem szakértője, Yoel Sadovsky ugyan nem vett részt a vizsgálatban, de annak eredményeit kommentálva elmondta, hogy azok nem bizonyítják, hogy a korom áthatolt a placentán és elérte a magzatot vagy hogy a lerakódásnak bármilyen negatív hatása lenne.

A szakértő szerint ugyanakkor már önmagában az fontos felfedezés, hogy a lerakódás jelen van a placentán. Hozzátette: "a következő kérdés az, hogy mekkora mennyiség kell ezekből a szénrészecskékből ahhoz, hogy kárt okozzanak".

Állatokon végzett korábbi vizsgálatok során a kutatók már felismerték, hogy a részecskék képesek eljutni a placentához, ám a mostani tanulmány volt az első, amely emberi méhlepénynél is kimutatta a jelenséget. A méhlepény elsődleges feladata védeni a fejlődő magzatot az őt érő környezeti hatásoktól.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hét szénerőművét állítja le Németország

Milánó a legszennyezettebb levegőjű európai város

Életveszélyes halogatás – az EP vitázik a tagállamokkal a légszennyezés elleni fellépésről