rendkívüli hír

Kiköthetett az Open Arms Lampedusán

Kiköthetett az Open Arms Lampedusán
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Patra szállhattak az Open Arms fedélzetén majdnem három hete veszteglő afrikai menedékkérők Lampedusa szigetén. Azt nem tudta elkerülni a spanyol segélyszervezet, hogy hajóját elkobozzák az olasz hatóságok, ahogyan azt a belügyminiszter, Matteo Salvini elrendelte, amikor lezáratta az olasz kikötőket a mentőhajók előtt.

Az Open Arms kálváriájának egy olasz ügyész vetett véget, amikor bejárást rendelt el kedden délután, majd úgy döntött, hogy azonnal evakuálni kell a hajót, amely kétszer is kiköthetett az elmúlt napokban, hogy a súlyos betegek, illetve a szülők nélkül menekülő gyerekek kiszállhassanak, de a többieknek maradniuk kellett. A belügyminiszter ugyanis tartja magát ahhoz, hogy a segélyszervezetek valójában az embercsempészek kezére játszanak, és Róma ezt nem támogatja. A helyzeten az sem változtatott, hogy egy olasz bíróság az Open Arms javára döntött a miniszteri rendelet ellenében.

Az ügyből nemzetközi botrány lett, hírességek követeltek emberséget az olasz kormánytól a mentőhajón összezsúfolódott, egyre rosszabb állapotban lévő több mint száz embernek. Matteo Salvini a segélyszállítmánnyal érkező Richard Gere-nek azt válaszolta, hogy talán vigye magával valamelyik birtokára a menedékkérőket, ha már ennyire szívén viseli a sorsukat. Az Open Armsnak pedig azt üzente, hogy miután spanyolok, hát Spanyolországnak kell felelősséget vállalnia értük.

Az utolsó pillanatban a spanyol kormány is megszólalt mondván, hogy hajót küld az Open Arms fedélzetén rekedt emberekért, de miután azok végső elkeseredésükben elkezdtek kiugrálni a hajóból, egyértelmű lett, hogy nincs idő kivárni a madridi segítséget.

Az SOS Méditerranaée és az Orvosok Határok Nélkül közös mentőhajója, az Ocean Viking több mint 350 emberrel még mindig kikötésre vár.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.