Tüntetők fogadták Donald Trumpot Ohióban és Texasban

Tüntetők fogadták Donald Trumpot Ohióban és Texasban
Írta: Anna Flori  & Andrea Keleti

Trump Daytonba és El Pasóba látogatott, hogy részvétét fejezze ki, és személyesen tájékozódjon a múlt hétvégi tragédia után.

Tüntetések fogadták az amerikai elnököt a tömeggyilkosságok helyszínein. A tiltakozók szerint Donald Trump bevándorlásellenes retorikája gyűlöletet kelt. Az is megdöbbenést szült, hogy az elnök hétfői beszédében mind a két mészárlás helyszínét elvétette, együttérzését más városoknak címezte. Ezt a hibát fél nappal korábban az alelnök, Joe Biden is elkövette, de ő észbe kapott, helyesbített, és elnézést kért.

Donald Trump elsőként Daytonba (Ohio) utazott, onnan repült El Pasóba (Texas). Az ottani támadás célpontja a helyi spanyol ajkú közösség volt: 22 embert megölt, és sokakat megsebesített egy ámokfutó augusztus 3-án, szombaton. Vasárnapra virradó éjjel Daytonban nyitott tüzet egy férfi, ott kilencen haltak meg, 27 sebesültet láttak el.

Az elnök agresszív menekültpolitikája szöges ellentétben áll mindazzal, amiről beszélt El Pasóban, egy olyan városban, ahol a lakosság majdnem fele latin bevándorló.

„Mint tudják, most jövünk Ohióból. A szeretet és a tisztelet, amit ott éreztünk. Bárcsak ott lehettek volna Önök is, hogy lássák. Hihetetlen munkát végeztek. A lelkesedés, a szeretet és a tisztelet azt üzeni üzeni, hogy nézzük, tehetünk-e itt valamit. És a Republikánusok is tenni akarnak, épp úgy, mint a Demokraták”- szögezte le Donald Trump.

El Pasóban a rendőrségi adatok szerint 13 amerikai, hét mexikói és egy német állampolgár halt meg, egy áldozatot pedig egyelőre nem tudtak azonosítani.

Mindkét városban tömegek tüntettek a gyűlöletbeszéd, illetve konkrétan Donald Trump retorikája ellen. A tiltakozók egyike azt magyarázta, hogy „ a gyűlöletbeszéd inspirálta azokat az embereket, akik hajlamosak az erőszakra. Ő ezt a gyűlöletbeszéd közvetlen következményének tekinti - tette hozzá.

Donald Trump kijelentette, hogy meg akarja erősíteni a fegyvervásárlás ellenőrzését, biztosítani akarja, hogy mentálisan sérült emberek ne juthassanak fegyverekhez. Ugyanakkor nem támogatja a fegyverviselés korlátozását, ami több mint tíz éve újra és újra napirendre kerül az Egyesült Államokban az egymást követő iskolai és utcai lövöldözések után. Elődje, Barack Obama az ellenkező álláspontot képviselte, de szándékát nem sikerült keresztülvinnie a kongresszuson.

E legutóbbi két tragédia után az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet, majd Uruguay, illetve a detroiti japán konzulátus is figyelmeztetést adott ki mondván, hogy az Egyesült Államok veszélyes hely a turisták és az ott élők számára is.

kapcsolódó cikkek