NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Háborús bűnök miatt 7,5 év börtönt kapott az Iszlám Állam holland katonája

A bírósági tárgyalás után
A bírósági tárgyalás után Szerzői jogok REUTERS/Piroschka van de Wouw
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Társa pedig csak négy és felet.

HIRDETÉS

Háborús bűnök elkövetetése, és terrorszervezetben való részvétel miatt hét és fél év börtönbüntetésre ítélte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik holland származású katonáját a holland bíróság. A terrorszervezet egy másik, szintén holland tagja négy és fél év börtönbüntetést kapott - közölte a holland média kedden.

A hollandiai születésű, 24 éves Oussama Achraf Akhlafa 2014-től két éven át harcolt az Iszlám Állam katonájaként, előbb az iraki Moszulban, majd a terrorszervezet egyik bástyájának számító szíriai Rakka városában.

Információk szerint az elítélt keresztre feszített áldozatával készült képeket osztott meg magáról a közösségi médiában. A bíróság szerint Akhlafa mosolygott az Iszlám Állam kötelékében végrehajtott kivégzést követően készített fényképen.

A háborús áldozatok jogait védő genfi egyezményben rögzítettek szerint az elítélt "megsértette az elhunyt méltóságát" - közölték.

Egy másik gyanúsítottat, a szintén hollandiai születésű, 24 éves Reda Nidalhát egy párhuzamosan folytatott eljárás során négy és fél év börtönbüntetésre ítélték terrorszervezetben vállalt szerepéért - tájékoztattak.

Az Europol adatai szerint mintegy ötezer európai - köztük csaknem 300 holland - indult útnak, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam Szíriában vagy Irakban harcoló alakulataihoz. A terrorszervezet európai születésű tagjai közül nagyjából 1500-an tértek vissza hazájukba.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megvonták "Jihádi Jacktől" a brit állampolgárságot

Mi legyen az Iszlám Állam volt támogatóival?

Tüntetéssel kísért holokausztmúzeum-avatás Hollandiában